A Reynisfjara elnevezésű partszakaszon több turista is sétált, amikor az Iceland Monitornak interjút adó szemtanú is a helyszínen járt. Sigurður Sigurbjörnsson, aki egy videót is készített az aznapi heves hullámzásról, látta, ahogy a harmincas éveiben járó kínai férfit elkapta egy nagyobb hullám, azonban meg tudott kapaszkodni valamiben, így nem vitte el a víz. A válla azonban megsérült, és kórházba kellett szállítani.
Þórólfur Sævar Guðmundsson, aki túravezetőként dolgozik, úgy látta, hogy a parton sétáló kirándulók egyáltalán nem veszik komolyan a veszélyt. „Néhányan szinte provokálták a tengert" – mesélte.
Ő maga is gyakran figyelmezteti az erre járókat, hogy nagy baj lehet abból, ha közel merészkednek a vízhez, és úgy látja, hogy azok a csoportok fegyelmezettebbek, akik eleve vezetővel érkeznek. „Nem szoktam szépíteni a dolgon, megmondom nekik, hogy többen meghaltak már itt" – mondta.
A túravezető szerint a területet ilyen napokon le is kellene zárni, ám ez a terület nagysága miatt nem lehetséges. Sigurður szerint a veszélyt jelző táblák elég egyértelműek, ezért az embereknek egyszerűen csak oda kellene figyelniük, hogy mit csinálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.