Mesterséges sziget született Elefántcsontpart mellett, melynek alapját műanyaghulladék képezi. A területen, mely többek között 700000 PET-palackból áll, hotel, étterem, karaoke bár és két uszoda is található - írja az Insider.
„Az a nagyszerű ebben, hogy valami negatívat, amit a plasztikszennyezés jelent, valami pozitívba fordítunk át"
- mondta Eric Becker, az Úszó sziget, vagyis a L'île Flottante szülőatyja (a kifejezés franciául egyébként madártejet is jelent).
Becker szeretné népszerűsíteni a zöldturizmust, és úgy véli, ez az ötlet másokat is arra inspirálhat, hogy hasonlót hozzanak létre.
A sziget egyébként 200 tonnát nyom, és egy sekélyebb vizű lagúnában épült, ahol kedvezőbbek a feltételek egy ilyen koncepció megvalósítására, mint a mélyebb vizeken. Egy éjszaka itt 100 dollárba kerül, a napközben látogatásért pedig 25 dollárt kel fizetni, mely magában foglalja az étkezést is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.