Ötórás horgász kalandtúrát indítanak nyártól az Adrián

tenger
PUBLIKÁLÁS: 2019. március 27. 12:41

Profi horgász indít kalandtúrát idén nyáron a horvát Adrián, aki egy Chris Craft Commander 31-es hajóval viszi ki a turistákat a nyílt vízre, hogy beavassa őket a halászat rejtelmeibe és átadja nekik a tengeren szerzett tapasztalatait – tudtuk meg a horvát Dnevnik híreiből.

Kipróbálhatja, milyen horgászni a nyílt tengeren Forrás: Shutterstock / Készítette: project1photography

Aki felszáll a horvát halász hajójára, és részt vesz a „FISH & FUN – SMALL" névvel meghirdetett kalandon, az megnézheti a Šibeniki-szigetcsoportot, izgalmas történeteket hallhat a nyílt tengeri horgászásról, megismerkedhet a térségre jellemző halfajtákkal, és a halászhajó irányításáról is megtudhat néhány fontos tudnivalót.

A vendégek természetesen a horgászást is kipróbálhatják, erre minden szükséges felszerelést biztosítanak a fedélzeten: hálók, különböző pecabotok, több típusú horog és csali is rendelkezésre áll majd.

A túra további érdekessége, hogy a kifogott halat a fedélzeten, sajátos recept alapján el is készítik a résztvevőknek, tehát attól sem kell tartaniuk, hogy éhesen térnek vissza a partra. A lakoma mellé italt is kínálnak.

A tengeri kaland fejenként 750 horvát kunába kerül, amely tartalmazza a pár órás horgászengedélyt, a felszerelést, az oktatást és az étel-, italfogyasztást. A további részleteket ide kattintva olvashatják el, vagy ízelítőként akár a szervezők beharangozó videóját is megnézhetik:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.