A megújult Anna Frank Ház az új generációhoz szól

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 27. 20:51
Az Anna Frank Ház Amszterdam legismertebb és híresebb történelmi helyszíne és látványossága. Most, két évvel az után, hogy elkezdték a bővítését, végre fogadhatja a látogatók új generációját.

A múzeumot abban az otthonban rendezték be, ahol Anna Frank és családja, egy szűk, szekrény mögött megbújó kamrában bújkáltak a nácik elől, a második világháború idején. Maga az épület sem túl nagy ahol a lakás található, de az elmúlt években így is egyre népszerűbb lett. Az üzemeltetők ezért döntöttek a bővítés mellett, mind helyileg, mind pedig tudás anyagban. Bár még így is előre meg kell venni a jegyet online és látogatási időkeretet is kérni kell, azért már könnyebben be lehet jutni.

Anna Frank Ház, Amszterdam Forrás: wikipedia.org / dronepicr

A kis múzeum jelenleg évente 1,2 millió látogatót fogad, ezért volt szükség a közösségi terek megújítására és bővítésére. Míg a titkos búvóhely teljesen változatlan maradt, addik a körülötte lévő múzeumrész megnőtt és modernizálódott is egy kicsit, de csak annyira, hogy segítsen a látogatóknak jobban megérteni a korszakot és Anna gondolatvilágát.

A Lonely Planet anyaga szerint, sok látogató 25 év alatti, és olyan országokból jönnek, ahol az európai történelem nem annyira ismert. Így aztán fontos, hogy a mélyebb történelmi kontextust is és a Frank család hátterét is megismerjék. A múzeum tehát azt tűzte ki célul, hogy látványosság helyett megpróbálja bemutatni mi történt a második világháború és a holokauszt ideje alatt és, hogy ez miként van most hatással az emberiségre.

A titkos búvóhely, Amszterdam, Niestadt negyed Forrás: AFP

Az Anna Frank Ház központjában továbbra is az a titkos helyiség áll, ahol a család és sokan mások napokig teljes csendben megbújtak, de látni lehet Anna hálószobáját és a naplóját is. A falakon családi fényképek, feljegyzések, idézetek és térképek láthatók. A jegyhez audio guide is tartozik, ami többek között angol, német és spanyol nyelven mesél a házról és lakóiról. Az előre megvásárolandó jegyekről, a múzeum nyitvatartásáról és megközelítéséről a www.annefrank.org oldalon tájékozódhatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.