Az indiai legfelsőbb bíróság alkotmányba ütközőnek minősítette és feloldotta a nőkre vonatkozó belépési tilalmat a Kerala államban található Szabarimala templomban - írta a LiveLaw jogi honlap pénteken.
A szülőképes korú nők évszázadokon át nem léphettek be a hegytetőn fekvő ősi hindu szentélybe. A bőség istenének, Ajappának szentelt templom papjai azzal indokolták a gyakorlatot, hogy az a cölibátus egyik záloga. A szerzetesek, az istenséghez hasonlóan, önmegtartóztatóak, és nem élnek nemi életet.
2006-ban a Fiatal Indiai Jogászok Szövetsége beadvánnyal fordult a legfelsőbb bírósághoz, amelyben az alkotmányban rögzített egyenlőség elvére hivatkozva kifogásolta a hagyományt. A templom vezetése azzal érvelt, hogy a nők emberemlékezet óta ki vannak tiltva a szentélyből. Ezen az alapon már pert is nyertek egy keralai bíróságon. "A vallás nem lehet nemi diszkrimináció tárgya" - szögezte le ezzel ellentétben Dípak Miszra, a legfelsőbb bíróság elnöke.
"A nők alacsonyabb rendűként kezelése az alkotmány semmibe vétele" - mondta Fali Nariman bíró.
"Ez egy történelmi döntés, amely India-szerte hatással lesz a szentélyekre, mecsetekre és templomokra" - vélekedett egy jogvédő, Trupti Deszai.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.