Ha meghitt nyaralást tervez, ezeket a görög strandokat imádni fogja

nyugodt nyaralás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 13. 12:52

Nemrég már megmutattuk olvasóinknak, hogy melyek a legszebb görög strandok amerikai szemmel nézve, és a legolcsóbb helyi szállásokról is tájékoztattuk önöket – ha még ezután sem sikerült eldönteni, melyik görög strandon töltsék el a nyári vakációt, akkor egy újabb toplistával segítünk a választásban: a szerb Novosti lap segítségével összegyűjtöttük a legeldugottabb görög strandokat, ahol ráadásul attól sem kell tartaniuk, hogy elveszik önöktől a strandolásra készített szendvicseket.

Balos, Kréta

Ezen a homokos tengerparton igazi meghitt nyaralásban lesz részük, a parton ugyanis mindenbizonnyal alig lesz önökön kívül más. A balosi kék lagúna szárazföldön, és vízen is megközelíthető: ha autóval utaznak, akkor Hanía irányából találják meg az ide vezető utat, ha pedig a vízi közlekedés mellett döntenek, Kissamosról minden nap indul hajó az öbölbe. A strandra érkezőket néhány napágy, egy kisebb bár, és napernyők várják.

Lenyűgöző látvány fogadja Balos látogatóit Forrás: wikipédia / készítette: Von Olaf Tausch

Pisina, Syvota

Ezt a strandot csak hajóval lehet megközelíteni - Syvotából érkeznek ide vízi járatok. Az elszigetelt part azoknak kedvez, akik szeretik a csendet és a természetközelséget, itt ugyanis a madárcsicsergésen, és a tenger morajlásán kívül nem lehet mást hallani. A parton bárok és éttermek sem találhatók, ezért mindenképp vigyenek magukkal elegendő vizet és harapnivalót. Mivel nem sokan keresik fel ezt a fürdőhelyet, nem kell attól tartaniuk, hogy nem jut hely az árnyékban.

Porto Katsiki, Lefkada

Görögországban a "juhok kikötőjének" emlegetik a Porto Katsiki strandot. A nevét arról kapta, hogy régen csak a sziklán ügyesen közlekedő állatok tudták megközelíteni - ma már kiépített lépcső vezet a sziklák lábánál húzódó strandokra. Azzal számolniuk kell, hogy hűvöset csak a bérelhető napernyők alatt találnak, de a szerb lap szerint nem kell attól tartaniuk, hogy nem jut hely az árnyékolók alatt.

Porto Katsiki, Lefkada Forrás: wikipédia / készítette: Moumouza

Prasonisi, Rodosz

Prasonisit Rodosz egyik legrejtettebb kincse között emlegetik, mert sok külföldi turistának fogalma sincs a létezéséről. Pedig ha már a közelben járnak, kár volna kihagyniuk a nem mindennapi strandot: a tengerbe nyúló part egyik oldalán hullámzó víz várja a szörfözni vágyókat, a másik, csendesebb oldal pedig a fürdőzőknek kedvez. Prasonisi Rodosz várostól két óra utazásra található, és mivel távol esik a népszerű strandoktól, az is előfordul, hogy teljesen üresen találják a látogatók - írja a szerb lap.

Prasonisi, Rodos Forrás: wikipédia / készítette: Karelj

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.