Japánban az utasok 15 órára rekedtek vonaton hóvihar miatt

hóesés
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 12. 12:42
Hóvihar miatt több mint négyszázan egy zsúfolt, helyi járatú vonaton rekedtek Japánban csütörtök este. A szerelvény csak 15 órányi veszteglés után tudta folytatni útját.
MTI

Mivel sokaknak nem jutott ülőhely, az egyik utas annyira rosszul lett az ácsorgásban, hogy kórházba kellett szállítani.

A vonat foglyai idővel turnusokban váltották egymást az ülőhelyeken. A szerelvény mindössze négy kocsiból állt, melyekben a fűtés és a világítás megfelelően működött, ám összesen egyetlen vécén kellett osztozniuk a rászorulóknak. A vasúttársaság péntek hajnalra enni- és innivalót juttatott el az utasoknak.

Nem csak Fuji: a japán Alpok vonulatai télen Forrás: Flickr.com

Amikorra végre eltakarították a 77 centiméter vastag hótakarót annyira a vágányról, hogy a vonat ismét el tudott indulni, az utasok több mint fele már nem volt rajta: családtagjaik értük jöttek autókkal.

Mint korábban hírt adtunk róla, az Egyesült Államokban is hatalmas gondokat okoz a havazás, több ezer repülőjáratot töröltek, és a megpróbáltatásoknak a meteorológusok szerint még nincs vége. Kínában a szél emelt húszméteres jégfalat egy tavon, Ugyanekkor Svájcban, Zermatt városában tizenháromezren rekedtek a hatalmas havazás miatt. Bezzeg ahol nyár van, ott meg az a baj: Ausztráliában az embertelen hőséget csak klimatizált helyeken lehet elviselni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.