Cher fiát letartóztatták egy előkészítő iskolában elkövetett támadás gyanújával.

Az énekesnő és a néhai Gregg Allman fia, Elijah Blue Allman péntek este került őrizetbe, miután behatolt egy előkészítő iskolába New Hampshire-ben. A bejelentés helyi idő szerint este 7 óra körül érkezett az iskolából, miszerint egy férfi mászkált az ebédlőben, zavart okozott, majd ellenségesen viselkedett.
Elijah-t két rendbeli testi sértéssel, valamint egy-egy rendbeli birtokháborítással, bűncselekménnyel való fenyegetéssel és rendzavarással vádolták meg. A Merrimack megyei börtönben töltött rövid idő után óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A vádemelésről később döntenek.
Augusztusban egészségügyi aggodalmak merültek fel a férfival kapcsolatban, miután lefotózták, amint kibotorkál egy hollywoodi szállodából, mindössze néhány héttel azután, hogy kórházba szállították.
Elijah hosszas kábítószer-problémáira 2023-ban derült fény, amikor édesanyja gondnokság alá helyezését kérte, hogy ellenőrizhesse fia vagyonához való hozzáférését. A 79 éves Cher azzal érvelt, hogy fia súlyos mentális-, egészségügyi- és szerhasználati problémák miatt képtelen saját anyagi forrásait kezelni.
Allman helyzete azonban ezután tovább romlott, majd a mentősök állítólag drogok hatása alatt, zombiszerű állapotban találták mozdulatlanul a 43 fokos kaliforniai Joshua Tree-nél. (The Sun)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.