Most jelentették be a lesújtó hírt: éjjel meghalt Vásáry Tamás

vásáry tamás
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 06. 06:30
Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte a köztestület pénteken.

93 éves korában csütörtökön éjjel elhunyt a legendás karmester, zongoraművész, Vásáry Tamás. Vásáry Tamás 1933. augusztus 11-én született Debrecenben. Zenei csodagyerekként indult pályája: már gyermekkorában rendszeresen adott zongorakoncerteket. Hatévesen, bár még korhatár alatt volt, Liszt II. rapszódiájának eljátszásával nyert felvételt a debreceni Zenedébe. Első nyilvános koncertje egy Mozart-emlékest volt nyolcéves korában. Tízévesen került Dohnányi Ernő tanítványai közé, tizennégy évesen pedig már megnyerte a Zeneakadémia Liszt-versenyének első díját. Ekkor határozta el, hogy karmester is szeretne lenni - olvasható az MMA közleményében.

Meghalt Vásáry Tamás
Meghalt Vásáry Tamás
Fotó: 123RF

1953-ban szerezte meg művészdiplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora tanszékén, ahol Gát József és Hernádi Lajos voltak a tanárai. Kodály Zoltán meghatározó szerepet játszott életében, különösen a szülei kitelepítése után. Csak Kodály Zoltán és a Zeneakadémia igazgatója, Zathureczky Ede tudta elérni az ifjú zenész tehetség mentesítését. Kodály támogatásával folytathatta tanulmányait, és munkát is kapott a Muzsika Hangversenyrendező Vállalatnál.

Vásáry Tamás nemzetközi művészi karrierje Leningrádban és Moszkvában indult, majd kiemelkedő versenysikerekkel folytatódott az 1950-es években Varsóban, Párizsban, Brüsszelben és Rio de Janeiró-ban.

A brüsszeli siker különös jelentőséggel bírt életében: amikor 1956 végén édesapját a Kádár-rendszerben börtönbe vetették, a fiatal zongoraművész személyesen Erzsébet belga királynőhöz fordult segítségért apja kiszabadítása érdekében. Édesapját végül kiengedték a börtönből, Vásáry Tamás pedig szüleivel sorsközösséget vállalt és elhagyták hazájukat.

Meghalt Vásáry Tamás
Vásáry Tamás

Előbb Belgiumban, majd Svájcban élt. 1958-ban megjelent Liszt-lemezét "az év legjobb lemeze" címre jelölték Angliában. 1960-ban debütált Londonban, 1962-ben pedig New Yorkban, a Carnegie Hallban is. Az emigrációban évi átlag 100 hangversenyt adott a világ legfontosabb zenei központjaiban. A Deutsche Gramophonnál felvett számos lemez biztosította Vásáry számára a világhírt és a koncertfelkéréseket, később más kiadóknál (Chandos, Collins) is készített felvételeket.

Rendszeres vendége volt a világ legjelentősebb zenei fesztiváljainak, többek között fellépett a Salzburgi Ünnepi Játékokon, az Edinburgh-i Fesztiválon, a Berlini Fesztiválon, valamint a BBC Proms koncertsorozaton, a Holland Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

A karmesteri pályája 1970-ben indult el, amikor a montreux-i fesztiválon a Liszt Kamarazenekart dirigálta. Hamarosan saját zenekara lett, a Northern Sinfonia, majd a Bournemouth Sinfonietta vezetőjeként működött. Vezényelte a világ legjelentősebb együtteseit a New York-i Filharmonikusoktól a Berlini Filharmonikusokig. Karmesterként is készített lemezfelvételeket.

1972-ben járt első ízben újra Magyarországon, rövidesen kurzust is tartott a Zeneakadémián. Állandó "szakmai otthonra" azonban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekaránál talált, amelynek karmestere majd később főzeneigazgatója lett. Magyar kortárs zenét – például Durkó Zsolt, Balassa Sándor és Szokolay Sándor műveit – éppúgy vezényelt, mint Beethoven-ciklust, vagy a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Edvard Grieg zenéjét. Beethoventől, Mozarttól több lemezt is rögzített együttesével. Egykori tanára, Dohnányi és Kodály zenekari műveinek feltámasztását is célul tűzte ki.

2013-ban megalapította a Vásáry Tamás-Ösztöndíjat, 2017-ben pedig a Gyermekhíd Alapítványt, amely gyermekotthonban élő gyerekek társadalmi beilleszkedését segíti egyéni mentorok segítségével. A magyar tehetségsegítés nagyköveti tisztségét is magára vállalta.

Számos díj birtokosa volt: Liszt Ferenc-díj (1951), az Erzsébet királyné-verseny díja (1956), Bach-Paderewski-érem (1960), Kossuth-díj (1998), Kölcsey Ferenc Millenniumi Díj (2001). 2001-ben megkapta a legnagyobb francia művészeti kitüntetést, a Chevalier des Arts et Lettres érdemrendet, 2009-ben a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjjal (2009), 2014-ben a Nemzet Művésze díjjal tüntették ki. 2015-ben ismét a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek főzeneigazgatója lett. 2017-ben a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa veszprémi pályázat egyik nagykövete volt, majd 2017-ben a Magyar Szent István Renddel tüntették ki. 2020-ban Dohnányi Ernő-díjban részesült. 2023 szeptemberében, születésének 90. évfordulóján ünnepi hangversenyen köszöntötték a Zeneakadémián. 2024-ban jelent meg az előtte tisztelgő, A kilencvenen túl… Hommage a Vásáry Tamás című kötet. 2024-ben a Bartók Rádió az év életműdíjasa elismerésében részesült.

Vásáry Tamást a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.