Valentin nap: régen műanyag szívecskék nélkül is áradt a romantika az év minden napján - retró galéria

Ma már el sem tudjuk képzelni a február közepét anélkül, hogy ne botlanánk lépten-nyomon vörös rózsákba és szívecskés lufikba. De elgondolkodtál már azon, mi volt nálunk az amerikai importünnep előtt? A 19. század végén és a 20. század elején a virág nem egy kötelező, naptár szerinti tudnivaló volt, hanem a mindennapi élet legszebb ékszere.

A Váci utca virágos lányai: Több volt ez, mint üzlet

A régi Budapest utcáin, a Múzeum körúttól a Váci utcáig, a tavasz első hírnökei nem a reklámok, hanem a virágárus kofák voltak. Ők nem steril üzletekben, légkondicionált helyiségekben várták a vevőket, hanem hatalmas fűzfa kosarakból, vagy a földre lepakolt vödrökből kínálták az árut. Ezek a lányok és asszonyok gyakran népviseletben, tiszta kötényben, hajnalok hajnalán érkeztek a piacokra, hogy a legfrissebb szirmokat kínálják a sietős uraknak. Egyetlen apró csokor ibolya a gomblyukba tűzve többet mondott minden szónál – és a férfiak tudták is, mit üzennek vele.

Amikor a virág még beszélni tudott

Míg ma a Valentin-nap a „minél nagyobb, annál jobb” elvét követi, régen a virágnyelv, azaz a floriográfia uralkodott. Ha egy úr fehér liliomot küldött, az az ártatlanságot jelentette, a vörös szegfű a szenvedélyt, de egy szál kék búzavirág már a hűségről árulkodott. Nem volt szükség drága ajándékokra: egyetlen szál virágban benne volt egy egész szerelmi vallomás. A virágárusok pedig nemcsak eladók, de a titkos szerelmek közvetítői is voltak.

A békebeli pompa

Természetesen nem csak az utcán zajlott az élet. Aki igazán meg akarta adni a módját, az olyan helyekre tért be, mint a ma is létező, ikonikus virágüzlet a Váci utcában. Itt már nemcsak a mező illata, hanem az igazi polgári luxus várta a vásárlót. A szecessziós belső térben a virágkötés művészetté nemesedett, és bár Valentin-napról még senki nem hallott, a nők iránti tisztelet és a szépség kultusza minden egyes csokorban ott rejtőzött.

Miért tűnt el ez a világ?

A Valentin-nap csak a 90-es évek elején robbant be Magyarországra, és bár sokan szeretik, a régi idők intimitását némileg elnyomta a tömegtermelés. Régen a virágárus ismerte a környék lakóit, tudta, ki kinek udvarol, és milyen csokrot illik küldeni egy névnapra vagy egy vasárnapi vizitre. Bár a nosztalgia megszépíti a múltat, a régi fotókat nézegetve egyvalami biztos: a virágok iránti rajongásunk mit sem változott. Legyen szó a békebeli Budapest ibolyájáról vagy a mai kor modern díszeiről, a virág továbbra is a legrövidebb út két ember szíve között.

A képre kattintva megnyílik a fotógaléria!