Fehér csend a város felett – emlékszel még a régi telekre? Fotók

A tél régen nemcsak egy évszak volt, hanem hangulat, ritmus és közös élmény. Amikor leesett az első hó, a világ egyik napról a másikra lelassult. A zaj tompább lett, a fények puhábban szűrődtek át a szürke ég alatt, és a város – még a panelrengeteg is – egy kicsit mesebelivé változott. A hideg csípett, de nem siettünk elmenekülni előle, mert a télhez hozzátartozott, hogy kint vagyunk. Mutatjuk a legvarázslatosabb retró képeket a télről! 

Retró élményeink a télről - így szánkóztunk rég! 

A régi telek havasak voltak. Nem csak néhány órára, hanem hetekre. A hó ott maradt az utak szélén, a parkolókban hatalmas kupacokká tornyosult, és minden lépés  alatt ropogott. A fagyos reggeleken jégvirág nőtt az ablakokra, a levegőnek pedig különös, tiszta illata volt. A sötétedés korán jött, de ez sem volt nyomasztó: a lakásokban sárgán világítottak a lámpák, a konyhákból meleg és ételszag szűrődött ki, a télnek volt otthonossága.

Az öltözködés is része volt ennek a világnak. Vastag kabátok, susogós anyagok, overálok és kötött pulóverek kerültek elő minden évben. A ruhák nehezek voltak, rétegesek, sokszor kényelmetlenek, de biztonságot adtak. A kötött kesztyű átázott, a sál szúrta a nyakat, mégis ezekhez kötődnek a legerősebb emlékek. A hideg ellen nem technológiával védekeztünk, hanem egymás közelségével.

A tél régen közösségi élmény volt. Az emberek többet beszélgettek a lépcsőházban, együtt bosszankodtak a havazáson, együtt örültek neki. A lassabb tempó elfogadott volt, a várakozás természetes. Ma a tél gyakran csak egy átmeneti, szürke időszak, de régen megvolt a saját súlya és varázsa. Talán nem is a hó hiányzik igazán – hanem az az érzés, hogy van időnk megélni a telet.

Az alábbi fotóra kattintva nézheted végig képgalériánkat a múlt század teleiről!