Felszállás közben hatalmas lángcsóvák törtek fel a német Condor Airlines Korfuból Düsseldorfba tartó repülőgépének hajtóművéből – írja a Metro.
A Boeing 273 utassal a fedélzetén Korfuról szállt fel. Az utasok pár perc múlva nagyon megijedtek, hiszen a gép nem emelkedett tovább, és elment az áram is.
A szárny mellett hatalmas lángcsóvák törtek fel az egyik hajtóműből. A bajt észlelve a pilóták leállították a hajtóművet, majd negyvenpercnyi repülés után kényszerleszállást hajtottak végre az Olaszország déli részén fekvő Brindisi repterén.
Az utasok és a személyzet tagjai közül voltak, akik egy hotelben, mások a repülőtéren töltötték az éjszakát, majd másnap délelőtt fél tizenegykor egy mentesítőjárattal hazarepülhettek.
A drámai perceket hozó esetben senki sem sérült meg, és a légitársaság közleménye szerint az utasok egy pillanatig sem voltak veszélyben, a hajtóműnél látható narancssárga villanások oka egy az égéskamrában lezajló kémiai reakció volt. A kényszerleszállás oka egy tartományon kívüli paraméterjelzés volt, amelyet a hajtómű levegőellátásának zavara okozott.
Az egyik utas viszont azt nyilatkozta:
Szörnyű élmény volt a gépen utazni, már elkezdtem megírni a búcsúüzeneteket a szeretteimnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.