Mint ahogy arról már többször beszámoltunk, Budapest a káosz fővárosa lett Karácsony Gergelynek köszönhetően, aki ahelyett, hogy segítené a fővárosiak életét, még szabályosan meg is nehezíti, erre az egyik legtökéletesebb példa a városban eluralkodó végetlen hosszú dugok, amik mind az autósok, mint a tömegközlekedők életét megnehezítik.
A Metropol most pedig egy olyan oldalról számolt be a helyzetről, amely a taxisokat érintik. A lap szerint teljesen ki vannak akadva a budapesti taxisofőrök a gigadugók miatt, amik az utóbbi hetekben teljesen ellehetetlenítik a főváros közlekedését. Hiába kezdődött el a nyári szünet, a forgalom semmit nem enyhült, sőt sokak szerint csak még rosszabb lett. A sofőrök szerint három-négyszeresére nőtt a menetidő, ami egyenesen nonszensz. Lehetetlen kiszámítani, hogy pontosan mikor érnek oda a címre és ezt már az utasok is egyre nehezebben viselik. Főleg, hogy a dugóban ücsörögve ugyanúgy ketyeg a taxióra. Taxisofőrök meséltek nekünk arról, hogy hogyan befolyásolja őket Karácsonyék legújabb baklövése.
Csorbai Nikolett az egyik legismertebb taxitársaságnál dolgozik sofőrként. Szerinte akkor kezdett megbénulni Budapest közlekedése, amikor lekerültek azok a bizonyos "KariGeri-karók", vagyis azok a zöld forgalomterelő oszlopok, amik a biciklisávot védik az autós forgalomtól. Csakhogy ezek miatt az oszlopok miatt minden megkülönböztető jelzéssel ellátott gépjármű beszorul az araszoló autók közé, így a mentők, a rendőrautók és a taxi is. Hasonlóan vélekedik Galgoczi Ádám taxisofőr is:
Ez akkor kezdődött amikor a Tarlós úr le lett váltva, jött a Karácsony Gergely helyette és elkezdte bevezetni a körúton ezeket az egysávosításokat, illetve a bicikli útvonalak felfestését. Azelőtt a Ferenc körúton is volt buszsávunk, azóta meg ilyen műanyag oszlopok lettek kihelyezve
– nyilatkozta a Metropolnak.
Jelen pillanatban vannak olyan idősávok, amikor gyakorlatilag lehetetlen haladni. Ez abban az esetben sem jó, amikor utassal van a sofőr, illetve akkor sem, amikor utas nélkül mennek a címre. Nagyon sokan már az út közepénél azt választják, hogy inkább kiszállnak az autóból és lesétálják a hátralévő távot, vagy inkább villamosra szállnak, minthogy üljenek az autóban. Szabó József szerint az utasok nagy része elképedve nézi ezt a totál káoszt, csakúgy, mint ő maga:
Én 37 éve taxizom, de ilyen káoszt még ebben a városban nem láttam, mint most. Semmi értelme nincs ennek a pesti alsó rakpart lezárásnak. Ki az a hülye, aki elmegy oda biciklizni meg sétálni a 40 fokban, ahol egy fa nincs?
József azt is hozzátette, hogy senkit nem ismer, aki szerint jó ötlet volt lezárni a rakpartot, hogy ott sétáljanak az emberek. Sőt, a Margit- vagy a Lánchídról szokták is nézni utasaival a rakpartot és meg szokták jegyezni egymás között, hogy két embert sem lehet látni a rakparton sétálgatni. Nem értik, hogy minek akkor a lezárás.
"Ennek a főpolgármesternek halvány gőze nincs a városvezetésről, halvány gőze nincs, hogy mi érez az autós, mert ugye neki 8 nekifutásra sem sikerült jogosítványt szereznie"
– vélekedik József.
Varga Andor taxisofőr is kifejtette a véleményét. Szerinte régebben nem volt ilyen, de most már simán kialakulnak komoly dugók a hétvégén is. A kialakult helyzet mindenkinek kényelmetlen: a sofőrök kevesebb utast tudnak szállítani, és az utas is többet fizet, hiszen a taxióra a dugóban is ketyeg. Sőt, van amikor egyszerűen nem lehet megközelíteni a címet, mert annyi idő lenne odajutni, hogy azt senki nem várja ki.
Nikolett hozzátette azt is, hogy minden taxisofőr azt várta, hogy a nyár turistákkal lesz tele és mivel nincs iskola, fognak tudni rendesen haladni. Ezzel szemben azt veszik észre, hogy az esti órákban sem gördülékeny már a közlekedés. Szerinte a tavalyi nyár jó volt a közlekedés szempontjából, de az idei fényévekre marad tőle. A problémát ő abban látja, hogy minden építkezést egyszerre kezdtek el csinálni és nem lehet őket semerről kikerülni. Az építkezések ugyanis az eddig jól bejáratott kerülőutakat is megbénítják.
Nikolett szerint háromszorosával nőtt meg a menetidő, de van amikor többel is. Ami régebben 5 perc volt, az most már 40.
Mostanában már az Üllői út felé tartva majdnem Vecsésnél áll a sor vége, amiért egy sávba kell mindenkinek besorolnia.
"Azt a visszajelzést kaptam, hogy más fővárosokban jobban meg van oldva a repülőtéri bevezető, és lehet is haladni. De városon belül is szokták mondani a turisták, például a körúton, vagy most esetleg a Margit-hídon is lezárás van, meglepődötten fogadják ezeket a dolgokat" – mondta Nikolett.
Abban mindannyian egyetértenek, hogy a Karácsonyék elhibázott döntései vezetett ide. Nem szabadott volna hirtelen, mindenhol egyszerre építkezésbe kezdeni. "Inkább egy városrészre kellene fókuszálni és akkor ott végezni, nem pedig így, mindenhol egyszerre nekiesni" – zárta mondandóját Andor.
A Lánchíd továbbra is el van zárva a forgalom elől, felújítás zajlik az Árpád-hídnál, a Margit-hídnál, de a 4-es, 6-os villamos sínpályáját is felszedték, így egy szakaszon pótlóbuszok közlekednek, tovább duzzasztva ezzel a főváros forgalmát. És ha mindez nem lett volna elég, Karácsony Gergely meg tudta még fejelni a kialakult helyzetet: úgy döntött, hogy hétköznaponként is lezárja a pesti alsó rakpartot, hogy piknikezni és sétálgatni tudjanak ott a budapestiek. A gigadugóknak mindenki megissza a levét: amellett, hogy Budapest szén-monoxid felhőben úszik a dugókban araszoló autók miatt, a munkába igyekvőknek is jóval korábban kell elindulniuk, de a taxisok és utasaik is szenvednek az elhibázott döntések miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.