AktuálisIkertestvérével a hasában született Kínai orvosok – miután megvizsgálták az egyéves, óriásira dagadt hasú kislányt – megállapították, hogy egy ún. parazita-iker növekszik benne.
AktuálisFicót kitiltották Balassagyarmatról Néhány hete Sólyom László államfőt nyilvánította a szlovák miniszterelnök nemkívánatos személynek Révkomáromban, most pedig Balassagyarmat vezetői közölték: nem szeretnék, ha a városukon keresztül közelítené meg a mai, a kormányfők...
CelebGesztesi elmenekült Míg a golfozók a labdát, addig az újságírók Gesztesi Károlyt kergették szerda délelőtt a Budapest Highland Golf Clubban, ahova az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Sztár Golfbajnokság sajtótájékoztatójára invitálták a sajtómunkásokat.
CelebMedveczky Ilonát kigolyózták a műnők versenyéből Mégsem lesz zsűritag a Miss Plastic Hungary versenyen Medveczky Ilona – tudta meg a Bors. A plasztikázottak szépségversenyének szervezői úgy gondolják, hogy rossz fényt vetne a díva körüli folyamatos balhé a most induló műsorra.
CelebTerapeuta tette helyre Rubint Réka önbizalmát Egyszerű, vidéki családból jött, a csillogást hírből sem ismerte. Ám önerőből mindent elért: sikeres, gazdag üzletasszony, szerető feleség és mindenekelőtt gondos családanya. Sorozatunk negyedik részéből kiderül, mitől retteg Rubint...
CelebFéltik a nézők Claudiát Lehet, hogy Liptai Claudia eltűnik a Jóban Rosszban című sorozatból, de az is lehet, hogy nem. Az utóbbinak talán több esélye van, mert sokan miatta nézik a szappanoperát, de az tény, hogy az általa megformált Alexa leukémiával küzd, és...
AktuálisPerelhetik a titkosszolgálatot az áldozatok hozzátartozói Kártérítési pert indíthatnak a titkosszolgálat ellen a romagyilkosságok áldozatainak hozzátartozói, amennyiben bebizonyosodik, hogy az NBH-nál intézkedéseket mulasztottak el az egyik gyanúsított, K. István megfigyelésével kapcsolatban.
CelebBeckham után Ronaldo is megvolt Mariannak - videóval! A gömbölyded formára fogékony portugálnak a szállodában megakadt a szeme a Playboy címlaplányán.
AktuálisEgy kutyát megbüntettek szabálytalan parkolásért. Megbüntettek egy kutyát, mert rossz helyen parkolt. Amint arról több ausztrál médium is beszámolt, a rendőrök az állatot egy bolt előtt érték tetten, ahol az eb a gazdájára várt.
AktuálisNem sikerült a bravúr Elmaradt a meglepetés, a magyar válogatott 1-0–ra kikapott a portugáloktól, és ezzel minimálisra csökkentek a 2010-es vb-szereplés esélyei.