Aktuális3-án utalják a nyereményt a szerencsés rendőröknek Várniuk kell a pénzre azoknak a budaörsi rendőröknek, akik megnyerték a 2 milliárd 189 millió forintot az ötös lottón a múlt héten. A Bors úgy tudja, a Szerencsejáték Zrt. belső szabályzata alapján leghamarabb november 3-án utalják...
AktuálisDr. Bárándy György: soha nem bocsátok meg a fiamnak! Két éve a barátaival tölti a karácsonyt, vallotta be szomorúan a 90 éves Bárándy György. Nincs beszélőviszonyban a fiával, az egykori miniszter Bárándy Péterrel és az unokájával, Gergellyel is haragban van. De Gergely sem áll szóba...
CelebTörőcsik Mari: nem forog úgy az agyam, mint rég Nehezebben tanulta meg a szöveget, mint eddig, és szinte minden energiájára szüksége volt ahhoz, hogy a tőle megszokott profizmussal álljon színpadra Törőcsik Mari. A Nemzet Színésze egy évvel a szívleállása után jövő hétvégén újra színpadra áll.
AktuálisHúszmillió forintot kér Orsi a mellbimbójáért Ha perre kerül a sor, húszmillió forintot kér tévedésből levágott mellbimbójáért egy pécsi gimnazista. Mint arról korábban írtunk, a 17 éves Orsi egyik mellét örökre tönkretette az az orvosnő, aki szemölcsnek nézte a lány bimbóját...
AktuálisLiptai Claudia kaszálhat a letiltott aktokkal Egy hét alatt elkapkodták a Liptai Claudia merész fotóival megjelent Playboy magazin októberi számát! A Playboy első embere és a dögös műsorvezető újra tárgyalóasztalhoz ül, mert Radnai a novemberi lapot csak a Claudia által letiltott...
AktuálisValóságshowba kényszerítik Jacko árváit? Nem fognak tévé sorozatban szerepelni Michael árvái - állítja az elhunyt sztár édesanyja, Katherine Jackson. A valóságshowt, amelynek főszereplői a popsztár testvérei, most forgatják, miközben a legnagyobb Jackson slágerekből készített...
AktuálisSokkot kapott a japán Kész átverés áldozata - videóval A japán Panic Face King rejtett kamerás tévéshowban fegyveres áltámadást játszottak el. A nevető nézők kedvéért eljátszott jelenet azonban annyira jól sikerült, hogy az “áldozat” valódi halálfélelmet élt át.
AktuálisEltemették a Boyzone énekesét A család és a közeli barátok mellett sztárok is lerótták kegyeletüket Stephen Gately temetésén Dublinban. Rajongó ezrei vették körül a templomot, ahol misét tartottak az elhunyt énekes emlékére.
CelebMadonna: Meg akartam ölni magamat! Annyira megviselte Madonnát a válása, hogy az öngyilkosságot fontolgatta. Az ötvenegy éves énekesnő bevallotta, hogy bár ő döntött úgy, hogy véget a házasságának Guy Ritchievel, a hosszadalmas és barátinak egyáltalán nem mondható...
AktuálisMár ötcentis hó van a Mátrában Már öt centiméteresre duzzadt a hótakaró az Északi középhegységben. A hó síelésre sajnos egyelőre még nem alkalmas, de hógolyózásra és szánkózásra kiváló.