CelebValóVilág: káros szenvedélyei teszik gazdaggá Alekoszt Nagyot kaszálhat Alekosz, akit felfedezett a reklámszakma. Többféle terméket is hirdetnek az arcával, sőt a napokban az engedélye nélkül kezdtek árusítani egy róla elkeresztelt salátát.
AktuálisMegszületett Fábry kislánya, Borbála Joggal lehet magára büszke a showman: 57 esztendősen teljesült élete álma. Bár nagy a titkolózás, a Bors kiderítette: a mama és a kislány is jól vannak, már hazaengedték őket a kórházból.
AktuálisGyümölcsöt ettek az őslovak Fosszilis lófogak vizsgálata során kiderült, hogy az első, róka méretű őslovak még gyümölcsökkel táplálkoztak, csak ezután tértek át a falevelekre, majd később erről váltottak fűfélékre.
Test és lélekGenfet elárasztják az egyterűek A Genfi Autószalon, melyet minden évben megtartanak, idén március 3-tól tíz napon át várja a látogatókat, és állíthatjuk, az autóipar idén is rendesen felkészült.
AktuálisSárkányból és hajból készített cipőket - bizarr fotók Spagettiből, tortából vagy éppen sárkányból is lehet cipőt készíteni. Hogy hogyan? Robert Tabor amerikai képzőművész gondolt egyet és megvalósította a szendvicsből és koktélos pohárból készült lábbeliket.
Test és lélekZabteával fokozható a nemi vágy Az erekció gyengülését vagy elmaradását az ideg- vagy az érrendszer problémái okozhatják.
AktuálisFegyvert fogtak a fiú fejéhez és nem tudni, mi lett a sorsa - megrázó fotó Líbiában továbbra is nagy a káosz. A felkelők és a kormányerők összecsapása mindennapos, vasárnap legalább ketten meghaltak, 40-en pedig megsérültek.
AktuálisIngyen oktat a világbajnok bűvész Hajnóczy Soma több trükkjét és annak magyarázatát is feltette a világhálóra. Többek közt poharat tüntet el, kanalat hajlít, majd láthatatlanná teszi, illetve, söröskupakokkal bűvészkedik a világbajnok szemfényvesztő. Videofelvételeiből...
AktuálisBehúzott az énekesnőnek, mert nem engedte, hogy megcsókolja Feljelentést tett a rendőrségen az a szerb énekesnő, aki kapott néhány maflást az egyik „rajongójától”. A férfi azt nehezményezte, hogy a hölgy nem engedte meg neki, hogy megcsókolja.