AktuálisJack anyává teszi a párját (+18-as fotóval) Mindent bevetnek a Szenttamás istállóban, hogy megszülessen az első hazai óriásló. A törökszentmiklósi ménesben alig egy héttel Lujza, az itt született shire csikó érkezése után máris „dolgoznak” az újabb utódon.
AktuálisAmerikába menekülnek a gyöngyöspatai romák - helyszíni fotókkal A kedd esti tömegverekedés után fokozott a rendőri jelenlét Gyöngyöspatán. Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke azt mondta: négyszázötven helyi roma az Amerikai Egyesült Államoktól kér majd politikai menedékjogot.
Aktuális„Rögtön a blúzom alá nyúlt a pasas” Három, kalandra éhes, pletykás nő tipeg a pesti éjszakában Kármán Irén könyvének lapjain. Az oknyomozó újságíró ezúttal regényben jeleníti meg a pesti alvilág figuráit és szituációit. Ebből közlünk étvágygerjesztő részleteket.
AktuálisAlvó nagyija mellől zuhant a halálba Egy panelház kilencedik emeletének ablakán zuhant ki egy két és fél éves kislány tegnap Újpesten. A gyermek a nagymamával volt otthon. A tragédia akkor történt, amikor az idős asszony elaludt.
CelebCsaládi tragédia indította el az énekes karrierjét Magától nem jelentkezett volna az RTL tehetségkutatójába Mr. Joe. A Svédországból hazatért 48 éves kiscsillagot unokahúga mentette ki a családi tragédia utáni lelki válságból.
AktuálisValó Világ: Jerzy a zsaruknak dolgozik Megdöbbentő információ birtokába jutott a Bors: Jerzy, a gyagyás Tódiként emlegetett halk szavú fiú valójában dörzsölt fickó, aki civilként a rendőrségnek dolgozik.
AktuálisValó Világ: nőmentes lesz a villa az utolsó párbaj idejére Jerzy és Alekosz biztosan ott lesz a Való Világ4 döntőjében, miután Anikó Évával megy párbajozni.
AktuálisNincs többé Moszkva tér A Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében a Moszkva tér Széll Kálmán, a Köztársaság tér II. János Pál pápa, a Margit híd budai hídfőjénél található közterület pedig Elvis Presley nevét veszi fel.
AktuálisKiadták Obama anyakönyvi kivonatát - fotóval Engedett a nyomásnak Barack Obama és szerdán közzétette születési anyakönyvi kivonatát. Az Egyesült Államok elnökét évek óta folyamatosan támadják amiatt, hogy állítólag nem is Amerikában született. A Fehér Ház most bizonyítékkal cáfolt.