AktuálisÖt évet is kaphat a féléves Ramóna gyilkosa Még a héten elkészülhet az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat eredménye, mely fordulatot hozhat a Tökön hétfő éjszaka megfulladt J. Ramóna ügyében.
CelebFéltik Alekosztól a tini Évát Sírva várják haza lányukat az Alekosz kegyeiért küzdő Éva szülei. A tizennyolc éves lány szépségversenyeket nyert, hastáncol, de fiúzni nem szokott. Alekosz lehet a második az életében.
AktuálisFelfüggesztik a zsaruk a pénzbírságolásokat? Nem bírságolnának a rendőrök az utakon, csak a kötelező feljelentéseket tennék meg – ez is szerepel a rendészeti szakszervezetek eszközei között, ha nem sikerül megállapodni a kormánnyal.
CelebWoody Allen beleszeretett Scarlett Johanssonba Scarlett Johansson a legszebb színésznők között tartják számon, a férfiak álma, de ő soha nem akart szexszimbólum lenni. Sorozatunk negyedik részéből Woody Allenhez fűződő viszonyáról olvashatnak.
AktuálisHét évig ült anyja betegágyánál Patrik Meghalt az az édesanya, akinek 18 évvel ezelőtt császármetszéskor egy törlőkendőt felejtettek a hasában, ami idővel elrákosodott. Fia, Patrik 11 éves volt, amikor elkezdte otthonukban ápolni anyukáját.
CelebFalusi Mariann: Árpa Attila tett igazából nővé Óriási változáson ment át Falusi Mariann, amióta Árpa Attila oldalán énekel. A fekete hangú sztárból sugárzik a nőiesség, amit a ledobott kilóknak és az alfahím közelségének köszönhet.
SportLemondott a Fradi edzője Lapunk információja szerint a ZTE elleni eseménydús döntetlen után a székházban felajánlotta lemondását Prukner László. A Ferencváros vezetői ezt azonban nem fogadták el.
AktuálisSzexpózt neveztek el Alekoszról Kovi, a felnőtt filmek ismert producere árulta el, hogy fogalommá lett a VV4 nyertese. Igaz, erről a dicsőségről talán lemondana a görög, ugyanis a hanyatt fekvő, semmit sem tevő férfit hasonlítják hozzá a pornósok.
AktuálisLelőttek egy pumát Obama beszéde miatt - videó Lelőttek egy pumát az egyesült államokbeli El Paso-ban, alig néhány órával azelőtt, hogy Barack Obama amerikai elnök beszédet mondott a városban. A belvárosba tévedt állatot először megpróbálták elkapni, de a rendőrök végül agyonlőtték.