CelebÖt és fél milliárdot kapartak össze egy év alatt Angelina Jolie és Sarah Jessica Parker holtversenyben lett az év legjobban fizetett színésznője.
Aktuális„Anyukám felébresztett és ledobott az erkélyről” - mondta az 5 éves kislány Éjjel fél egy volt, amikor a nő felébresztette gyerekeit, azt mondta nekik, hogy imádkozzanak, csókolják meg a szentképet, majd ledobta őket az erkélyről.
AktuálisKétszázmilliót csaltak el A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a napokban igen jelentős értékű adócsalásra derítettek fényt.
CelebSietteti harmadik házasságát az énekesnő A tengerparton, mezítláb a homokban, a lehető legegyszerűbb körülmények között akar Britney Spears hozzámenni kedveséhez, Jason Trawickhez. Az énekesnő állítólag már egy éve szervezi a frigyet, ám a vőlegény nem siettetné a dolgot.
SportVagyont fizettek érte és még az álma is valóra vált Újabb labdarúgót szerződtetett a Real Madrid. A Barcelona egyeduralmának megtörését célul kitűző egyesület ezúttal a portugál válogatott Fabio Coentraót vásárolta meg a Benficától.
AktuálisHőségben indul a Balaton Sound Elérkezett a nap, amire több ezer fiatal izgatottan várt: ma kezdődik a Balaton legnagyobb fesztiválja, a Balaton Sound.
AktuálisKiakadt a múmiakislány testvére - felkavaró fotó Minden bizonnyal mindenki hallott már Rosalia Lombardoról, arról az olasz kislányról, akinek holttestét 1920-ban balzsamoztatta be az édesapja, így a teste szinte teljesen ép maradt.
SportRészegen karamboloztak a focisták Túlságosan jól sikerült a Kaiserslautern három labdarúgójának görbe estéje, Tobis Sippel kapus, Thanos Petsos és Ivo Ilicevic ugyanis egy helyi rendezvényről távozva ittasan karambolozott.