AktuálisMegutáltatják az evát Eldőlt: megmarad az eva 2012-ben, de emelik a mértékét – jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Arról azonban még vita van, hogy 30-ról 35 vagy 40 százalékra emeljék. A szakértők szerint így is, úgy is befellegzett az evának.
CelebKováts Verát is elérte Gabi átka Az X-Faktor felfedezettje, Kováts Vera súlyos kritikákat kapott, miután elénekelte Tóth Gabi Elég volt! című slágerét. Emiatt a dal miatt korábban többen is búcsúztak a tehetségkutatótól.
SportA magyar foci csúcsáig ér a bundabotrány A futball egyre több szereplőjét söpri el a magyarországi bundalavina. Megvan az első aktív NB I-es „áldozat” is: tegnap reggel edzésen csaptak le S. Lászlóra, a Vasas védőjére.
AktuálisEltűnt a gyilkos 17 éves barátnője A helyiek szerint Magyarországon bujkál az a délvidéki sorozatgyilkos, aki négy emberrel végzett a határon túli Bajmokon. A gyanúsított 17 éves barátnője is eltűnt az utolsó gyilkosság után.
CelebGigi újra a szexpiacon domborít Ismét az Erotika Expón dolgozik a ValóVilág 4 fekete démona. Gigi tizenhétévesen ugyanezen a rendezvényen művaginát árult, ám most elegánsabb szerepkörben fog tetszelegni.
CelebWolf Kati lekéste kislánya első lépését Nevelésünk titkai, avagy hogyan nevelik a sztárok a gyerekeiket? Kilenc ismert ember nyilatkozik szokatlan őszinteséggel a napokban megjelent könyvben, melyből részleteket adunk.
AktuálisMegérezte halálát Ilcsi Előre megérezte Horváth Ilona, hogy mi lesz a veszte: a 22 éves lány gyermekkora óta félt a vonatoktól, s végül egy tolató szerelvény gázolta el. Családja képtelen beletörődni a furcsa halálesetbe
Celeb14 éves kislányt zaklatott Alekosz Tizennégy éves kislánnyal próbált összejönni Alekosz. A szexmániás görög üzenetekkel zaklatta a gyermeket, aminek a rendőrség vetett véget. A tini szülei ugyanis feljelentés tettek.