AktuálisNem fizetett adót, mert csak Istennek tartozik Szerdán vették őrizetbe azt az amerikai férfit, aki több, mint 10 éven keresztül nem fizette a közterheket. Saját védelmében azt mondta, rá nem vonatkoznak az emberi törvények, csak Istennek tartozik elszámolással.
SportKamu 11-essel nyert a City Az angol bajnokság rangadóján az éllovas Manchester City a Tottenhamet fogadta, amelynek edzője a derbi előtt csúnyán kritizálta a Cityt, mondván: ennyi pénzből ő könnyedén bajnokcsapatot faragna.
AktuálisMegjött az első gólya Az ország első gólyája Tiszasülyre érkezett meg, ahol az Akácfa utca egyik házának kéményén pihen éjszakánként.
CelebSzülési szabadságra ment Aniston? Mindenki szerint csakis terhes lehet, az érintett pedig természetesen még nem cáfolt és azt sem mondta: igazatok van, gyerekem lesz. A közeli barátok viszont azt állítják: anya lesz.
AktuálisÁmulatba ejt András lebegő kirakata Nyolc évig kellett titkolnia szenzációs találmányát Gótzy Andrásnak – eddig tartott a lebegés és levegőben mozgatás illúzióját keltő kirakatának szabadalmaztatása. A férfi trükkje a napokban az Apple-nek hozott sikert.
AktuálisKörbehajózta a Földet a tinilány Egy holland tinilány egyedül hajózta körbe a Földet, ezzel ő a legfiatalabb, aki képes volt erre. A Guinness mégsem jegyzi be a rekordot, nehogy veszélyes kalandokra ösztönözze az ifjúságot.
SportBogdán a Liverpool ellen is remekelt Csak egy gólt kapott a Pooltól, de akkor nagyon bosszús volt.
AktuálisAz életükkel játszanak a szabálytalan gyalogosok Ugrálnak az autók között, átrohannak a villamos előtt, lelökik a másikat a járdáról a fegyelmezetlen gyalogosok. Sokan nincsenek vele tisztában, de ahogy a gyorshajtókat, úgy őket is megbüntetheti a rendőr akár 30–50 ezer forintra.
CelebBálban csábítanak Fábián Anitáék Kicicomázták magukat a Jóban Rosszban lányai a Story-gálára készülve. Fábián Anita és Bálizs Anett kiválasztotta a leginkább hozzá illő estélyit, amiben igazán megmutathatja nőiességét.