SportFérfimustra: Mourinho a legjobb pasi A hét közepén eldől, melyik két csapat játssza május 19-én a Bajnokok Ligája müncheni döntőjét.
AktuálisÉlve nyúzzák meg a pelyhes bundájú bébiket Németországban kampányolt a kölyökfókák üzemszerű lemészárlása ellen a bögyös Baywatch sztár, Pamela Anderson.
AktuálisGyémánttal csiszolják a márványbetont Akár márvány hatású, színezett felületet is lehet készíteni betonból egy olyan eljárással, amelyhez gyémántszemcsés csiszolókat használnak, és amely környezetbarát, és több évtizedig kitart.
CelebÉrettségire hajt Beyonce Beyonce most, hogy anyuka lett, karrierjét félretéve úgy érzi, végre jut ideje azokra a dolgokra, amiket az elmúlt években elhanyagolt. Ezek közé tartoznak félbehagyott tanulmányai is.
SportSebastian Vettel magára talált Már a szombati időmérőn feltűnt, a címvédő Sebastian Vettel mennyire magára talált. Ezt igazolta az idény negyedik futamán: idei első sikerét aratta, amivel összetettben az élre ugrott.
AktuálisMég a rendőröket is megviselte a baleset helyszínének látványa - fotó Ilyen motoros balesetet még nem láttak Horvátországban. Heten karamboloztak egyszerre; hárman meghaltak a helyszínen, ketten súlyos állapotban kerültek kórházba.
AktuálisElképesztő: víz alatti robotok a kerti tóban - fotó Májusban rendezik meg Dél-Koreában a régió legnagyobb robotkiállítását, amelyen minden évben a legújabb prototípusokat mutatják be a fejlesztő cégek.
CelebMegkönnyezte a zsűri a 18 éves vak lány produkcióját - videó Az egyik tehetségkutatóból kidobták, a másikban azonban kitörő lelkesedéssel fogadták egy 18 éves ausztrál lány produkcióját. A közönség szinte az első pillanattól kezdve állva ünnepelte, a zsűri néhány tagja pedig megkönnyezte...
Sport46 új feljelentés érkezett a hackertámadások miatt Mások mellett Wayne Rooney is perre megy a már megszűnt News of the World című lap kiadója ellen, ugyanis a híres focista telefonhívásait a hackerek rendszeresen lehallgatták, majd az így szerzett információikat eladták a bulvárlapoknak.
CelebPippa a frászt hozta Katalin hercegnőre Biztosan nem volt boldog Katalin hercegnő, amikor meghallotta testvére párizsi pisztolyos botrányát, de sokkal rosszabbul érezte magát, amikor Pippa megviccelte őt eljegyzési gyűrűjével.