CelebHajdú bocsánatot kért Bándy Kata anyukájától Bándy Kata édesanyja megelégelte Hajdú Péter és Puzsér Róbert vitáját. Levélben kérte meg a producert, tartsa tiszteletben a gyászát.
SportSzilágyi mama: nézni se mertem Áron győzelmét Országos hírnévre tett szert a hévízgyörki Szilágyi család. Áron fiuk egy országnak szerzett örömet azzal, hogy a magyar kardvívás dicső hagyományait folytatva aranyat nyert Londonban.
SportMindkét férficsapatunk jobb folytatásban bízik Ma megszerezheti első pontjait két férficsapatunk. A kézisek ugyan jól játszottak az Európa-bajnok dánok ellen, de a vereség, az vereség.
AktuálisRészegen egy börtönbe akart betörni Az okokra nincs magyarázat, csak egy biztos: a nőt először figyelmeztették, hogy ne akarjon bemászni a börtönbe. A második kísérlet után tartóztatták le, ami boldoggá tette.
AktuálisMerényletek sem ártanak a diktátoroknak Kereken harminchét éve és egy hónapja uralkodik a világ legrégebben hatalomra jutott politikusa. Paul Biya kameruni államfő mellett többnyire Afrikából érkeznek a politikai matuzsálemek. Európai nem fért be a legjobb tízbe.
CelebJessica Biel költő szeretne lenni Justin Timberlake menyasszonya elkezdett verseket írni. A színésznő, aki a Kilimanjárót is megmászta már, rendkívül jó relaxációs technikának tartja az írást.
AktuálisPótmama és pótpapa neveli Jojót Jojo, a különleges fehér oroszlánlány július 7-én jött világra a németországi Stukenbrockban fiútestvérével, Baluval együtt. Nala, a mama azonban rosszul rágta el lánya köldökzsinórját, így félő volt, hogy Jojo elkap valamilyen fertőzést.
AktuálisRitka genetikai betegsége miatt állandóan hűteni kell a kisfiút Egyévesen volt az első rohama a Fred Jamesnek, aki nem bír izzadni. Teste túlhevült, görcsölt, az orvosok pedig egy vírusra tippeltek. Nem sokkal később rájöttek mi a baja, onnantól pedig minden nyarat alaposan meg kell szervezniük a szülőknek.
Test és lélekMindent szabad a panzióban, csak harapni nem Több millió kutya, macska, egyéb társállat él velünk, és a nyári szabadságolások, a vakáció idején is meg kell oldanunk, hogy ne maradjanak egyedül. Ma már speciális panziókba is vihetjük kedvenceinket.