SportSousát kiállították Hiába a szenzációs Európa Liga-selejtezős szereplés, úgy tűnik, hogy a Videoton egyelőre nem elég erős a kétfrontos harcra, a bajnokságban ugyanis ismét pontokat vesztett hazai pályán.
AktuálisÖlhet a gyógyszer mellékhatása Meggyógyít, de gyilkolhat is a gyógyszer: az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a mellékhatások miatt. Az Európai Gyógyszerügynökség ezért minden eddiginél szigorúbb szabályozást léptetett életbe.
AktuálisNapfényes vízparton fotóztatták le magukat a politikusok Voksokért vetkőznek a spontánnak tűnő képeken a világ politikusai. Ezek az életképek első látásra lesifotóknak tűnnek, melyeken a politikus teljesen természetesen, hétköznapi emberként viselkedik. Utóbb kiderült: egy nagy átverés az egész.
CelebMádai Vivien nem tud betelni mellével A műsorvezető új keblét bárki megtekintheti, ha a közösségi portáljára kattint. Úgy látszik, nem tud betelni keblével.
SportKásás: befejeztem a vízilabdát Bejelentette visszavonulását Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.
CelebGianni kidobta VV Évát Ismét megalázó helyzetbe került VV Éva. Szombat éjszaka ugyanis nem engedték be Gianni új szórakozóhelyére. Az állítja:nem ő adta az utasítást, de nem lepődött meg alkalmazottja döntésén.
CelebSzinetár Dóra bulizott a szakítása után A színésznő élvezi függetlenségét, a környezetéből kiszivárgó hírek szerint, kifejezetten felszabadult. Szombat este jókedvűen poharazgatott és dohányzott kollégáival, miután fergeteges alakítást nyújtott Győr főterén.
CelebBritney Spears slamposan szexi Az énekesnő az új Elizabeth Arden parfüm reklámarcaként tündököl. A reklámban lévő kosztümről az amerikai filmcsillag, Jean Harlow jutott eszébe Spears vőlegényének.
CelebHeidi Klum bugyit villantott A német modell saját maga osztotta meg azt a képet a Twitteren, amelyen igencsak mélyre lehajol. Így könnyűszerrel be lehet pillantani a szoknyája alá.