SportGrosics Gyula kétszer élte túl a halált Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa már felépült a tavaly októberi bokatöréséből, ám saját bevallása szerint nincs jól, miután a szíve erősen megérzi az időjárás-változásokat.
Aktuális80 évig tiltották a gyerekeknek a játékot Forradalminak nevezte az olasz sajtó a milánói önkormányzat döntését, miszerint a gyerekek ismét játszhatnak a lakóházak udvarain.
AktuálisSokan támogatják a vasárnapi szünnapot A vasárnap munkaszünetté nyilvánítását kezdeményezi az Európai Unióban a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom. Ha az elképzelés teret nyer, a döntés ránk is vonatkozik. Az érintett dolgozók és családjuk örülnének, a vásárlók kevésbé.
CelebCsalódtak a nézők az Illés-koncerten Csupán négyezren váltottak jegyet az Illés- emlékkoncertre, aminek programja a legendás zenész szerzeményeiből épült fel. A rajongók azt hitték, az együttesről szól az este, de Bródyék távol, a széksorok pedig üresen maradtak.
SportBonyodalom az olimpiai Nagy-pénzjutalom körül A kézis Nagy László helyett bíró névrokona járt jól.
CelebSzínészeket vet be az X-Faktor Ekanem Bálint Emota, Borbély Richárd, Kiss Ernő Zsolt és a már nagy port kavart Szabó Dávid is jelentkezett a műsorba.
AktuálisHallgasson zenét, nem okoz balesetet Kevesebb esélye van a balesetre annak a sofôrnek, aki zenét hallgat útközben – állítja egy tudós. A hazai szakemberek is elismerik a muzsika jótékony hatását, bár hozzáteszik: az sem mindegy, mekkora a hangerő.
AktuálisÚj őrület: összeöltözik a gazdi a kutyával Farmer meg kockás felső, szabadidőruha, frakk és csokornyakkendő, prémgalléros télikabát: így néz ki az idei módi a yorkie kutyusoknál. A szakértő haja égnek áll, az ölebeké nem, ezért a szakember szerint a felkötött kutyatincsekkel...
CelebTóth Vera nagyágyúval dolgozik Sokan aggódtak Veráért, hogyan tud majd talpra állni, de hamar mögé állt egy szakember.