CelebFeró miatt esett ki a PJZ Az énekesek, Tomi és Ricsi azt mondják, azért estek ki, mert olyan dalokat erőltettek rájuk, amelyekkel nem tudtak azonosulni. Nem kifogást kerestek, mentoruk is igazat adott nekik.
AktuálisHalottnak nyilvánították az élő kisfiút Csak öt óra győzködés után voltak hajlandók szívultrahangot végezni azon a 8 éves kisfiún, Jaylen Dorsey-n, akit orvosa halottnak hitt, de később kiderült, a szeme még mozgott. A szülők 200 ezer dolláros kártérítést követelnek a chicagói...
AktuálisÖnvédelemből szúrt a rokkant férfi Járni nem képes, helyváltoztatásra csak a jobb térdére ereszkedve, csúszva-mászva tudó férfit vádoltak késeléssel. A 68 éves M. György kevés híján megölte az öccse vejét. Most mégis jogerősen felmentette a bíróság.
CelebElfelejtette első ágyasát Delhusa Gjoni Gjon ma már párkapcsolatban él, és azt állítja, nem is emlékszik arra, kivel bújt először ágyba műsora forgatásán. A hölgy ezzel szemben kellemes emlékként gondol vissza az énekessel együtt töltött éjszakára.
SportDzsudzsák Balázs a magyar Tiger Woods Újra közzétette az amerikai Forbes magazin, hogy kik a világ legértékesebb sportolói, kiknek a neve ér a legtöbbet. A Bors igyekezett megtudni, Magyarországon kiknek a legmagasabb az árfolyamuk.
Aktuális80 kilót nyom fekve a szoci politikusnő Kemény edzőpadra cserélte a parlamenti széket Kárpáti Zsuzsa, aki a napokban remek eredményt ért el fekve nyomásban. Az egykori országgyűlési képviselő megdöbbentő 77,5 kilóval negyedik lett az Európa-bajnokságon.
CelebBrasch Bence: imádom Lola fenekét Lola és Brasch Bence cáfolja, hogy kapcsolatuk válságba került volna. A fiatalok már az összeköltözést tervezik, de nem tagadják, azért vannak köztük összezördülések.
AktuálisTelefonon adta fel magát a kéjnő gyilkosa Nem tudja, miért és hogyan ölte meg áldozatát B. József, az a 26 esztendős férfi, aki végzett a szexuális szolgáltatásokat nyújtó 23 éves K. Fabiolával.
CelebMuri Enikô: sosem jártam a kollégámmal Az énekesnő gőzerővel dolgozik, hogy közel egy évvel az X-Faktor után is sikeres maradjon.Színésznőként és popénekesként is igyekszik helytállni. Nem akarja elveszíteni rajongóit.