CelebMasszírozni és kenegetni kell Molnár Anikó új mellét Molnár Anikó a harmadik mellműtétjén túl végre elégedett domborulataival. Most már csak azt várja, hogy hegei begyógyuljanak, ugyanis csak akkor kezdheti el ledolgozni a felesleges kilókat. Ám ha nem jár sikerrel, újra kés alá fekszik.
AktuálisRablással gyanúsítják a megszurkált Gergőt Szembekerült már a törvénnyel a szilveszteri szurkálás áldozata, Sávoly Gergő is. A 17 éves bokszolót azzal gyanúsítják, hogy egy társával kiraboltak egy fiatalt tavaly nyáron egy budapesti szórakozóhelyen.
CelebLebukott: Caramel a Voice énektanárával csókolózott Meglepő jelenetnek volt szemtanúja egy munkatársunk a Voice csütörtöki kamerapróbáján. Caramel és a műsor énektanára titokban csókolózott.
AktuálisSpermadonor volt, most gyerektartást kell fizetnie Az állam kötelezi a biológiai apát, hogy fizessen tartásdíjat. A férfi vélhetően többet nem segít senkin, sőt, sokaknak kedvét szegi az eset.
AktuálisKisoroszlán él az igazgatói irodában Pulai Béla, a Kecskeméti Vadaskert igazgatója az irodájában neveli a november 24-én született kisoroszlánt, Elzát.
CelebMár a gyerekét is eladta Kim Kardashian Tizenhatmillió dollárért szerződött le egy tévécsatornával KimKardashian.
SportLampardot vagy kinyírják, vagy koldust csinálnak belőle Nem kegyelmez Roman Abramovics. A Chelsea orosz tulajdonosa alighanem végleg elüldözi a válogatott Frank Lampardot az angol futballcsapattól.
AktuálisSzétzilálják az ünnepek a házasságot Ünnepek után kezdeményezik a legtöbb válást Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. Nálunk novemberben is csúcsforgalom van. Karácsony előtt vagy szilveszter után érdemes válni?
AktuálisTúszul ejtette az asszony mellét - videóval Alapos vizsgálatnak vetette alá Angus King szenátor feleségét Joe Biden, amerikai alelnök. A szenátusi eskütétel alkalmával Biden hosszan ölelte az asszonyt, még a kezét is rajtafelejtette - írja a weeklystandard.com című honlap.
Test és lélekElsőrangú tippek méregtelenítésre A téli ünnepek során a hízékonyabbak négy-öt kilót is felszedhetnek másfél hét alatt. Itt az ideje tehát a fokozatos, kíméletes méregtelenítésnek.