SportMegosztotta Aczél a fociszurkolókat Nem csak őt, hanem a klubot is támadták, ahol a bundaüggyel kapcsolatba hozott edző dolgozott. Megpróbáltuk kideríteni, vajon ez volt-e felmondása valódi oka.
AktuálisMennyi marad a zsebben januárban? A januári munka után járó bért számoltuk ki egy átlagos, négyfős család esetében. Ők az adóváltozás nyertesei közé tartoznak. Vesztesei az átlag alatti keresetű, gyermeket nem nevelők lesznek.
CelebKatalin hercegnő orrát kérik a sebészeten Tavaly megháromszorozódott azoknak a száma Nagy-Britanniában, akik azért feküdtek kés alá, hogy Kate Middleton orrával ébredjenek. A pasik pedig Robert Pattinsonra akarnak hasonlítani.
AktuálisLátták, amint az autóban megerőszakolja a 16 éves fiút Letartóztatott a szaúdi rendőrség egy 37 éves férfit, mert rajtakapták, amint megerőszakol egy 16 esztendős fiút egy autó hátsó ülésén.
AktuálisDisznók okoztak káoszt az M5-ösön Sertéseket szállító jármű balesetezett az M5-ösön, és kiszabadultak az állatok.
AktuálisJozef Rohác vallomást tett a bujkálóról Vallomásában az ügy szökésben lévő gyanúsítottjáról, Jozef Hamaláról is beszélt a Fenyő János meggyilkolásával gyanúsított Jozef Rohác. Szerinte volt olyan ruhája, ami az ismerőséhez kerülhetett – értesült a Bors megbízható forrásból.
CelebNacsáék gyorsan elválhatnak Nézettségi rekordot döntött a Nacsa–Bagi páros szilveszteri műsora, a Szálka. Olivér mégsem maradéktalanul boldog, mert továbbra is kérdéses, hogy sikerül-e megmentenie a házasságát.
SportGyilkos focisták sokkolták a sportvilágot Az új év kezdetén talán érdemes még egy utolsó pillantást vetni a mögöttünk állóra. Azért, hogy levonhassuk a szükséges tanulságokat, és reménykedjünk, a jövőben nem ismétlődnek meg az alábbi borzalmas esetek.
AktuálisNem lehet ott felesége temetésén a lányát megerőszakoló István Kedden kell börtönbe vonulnia Debertolis Istvánnak, akit fogyatékos lánya megerőszakolásáért elítéltek el. A férfi máig hangoztatja ártatlanságát. Már tegnap elhunyt felesége temetésén sem lehet ott.
CelebLevegőben terpeszt VV Gigi VV Gigi szingli lett, de nem búslakodik, szakítása után belevetette magát az élet sűrűjébe. Ideje jelentős részét a levegőben tölti, ahol kilenc méter magasan, egy kötélbe kapaszkodva teszi kockára testi épségét.