Aktuális22 évet ült a siralomházban, mire bizonyították ártatlanságát Több mint két évtizeden keresztül bizonygatta büntetlenségét egy amerikai asszony, akit azért börtönöztek be, mert a vád szerint megölte saját fiát. 22 évvel az eset után kiderült, valóban nem ő volt a gyilkos.
AktuálisGyilkossággal fenyegetőzött két zalai tinilány Közveszéllyel fenyegetés miatt vádemelést javasol a rendőrség két 17 éves zalai diáklány ellen, akik egy internetes közösségi oldalon arról írtak, hogy falunapon fognak robbantani - közölte honlapján szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
CelebIsmét dolgozik a leállt szívű világosító Visszatért halálának helyszínére Tamás, az Operettszínház pórul járt világosítója. Mint arról a Bors korábban beszámolt, a középkorú férfit még tavaly októberben, a Miss Saigon egyik előadásán érte csaknem végzetes baleset, emberi...
AktuálisSokk: műtőasztalon fertőzték meg veszettséggel, belehalt Értetlenül állnak az orvosok annak az amerikai férfinek a halála előtt, aki pár napja veszettségben hunyt el. A férfin veseátültetést végeztek, vélhetően akkor kapta el a halálos kórt.
CelebCipő megbecsülte a pénzt A Kisvárdai évek, a középiskolában alapított Cipőfűző és az első budapesti lépések után Cipő életében bekövetkezett az áttörés. Megalakult a Republic, amelynek sikere 23 éven át töretlen.
AktuálisKéttonnás zsákmánnyal léptek meg a nők Egy lakókocsi-kiállításra lógtak be, ahonnan egy kéttonnás mobilházzal távoztak. A lopásról videófelvétel is készült.
AktuálisBarátait avatja szentté a Vatikán magyar freskófestője Rómában él húsz éve a Vatikánban is elismert magyar freskófestő, Lencsés Zsolt. A művész állítja: a falfestészet az emberiség legősibb kommunikációs eszköze, ezért a XXI. században annak is modernebbé kell válnia.
CelebNagy Feróval zúz Pongrácz doki A Dr.Grog együttesben gitározó Gazda Tibor előzenekarként lép fel szombat este a Beatrice harmincötödik születésnapi nagykoncertjén.
SportWebber megúszott egy büntetést Mindkét pénteki szabadedzést a Red Bull – azon belül is Sebastian Vettel – nyerte tegnap Ausztráliában, valamint annak is örülhet a csapat, hogy Mark Webber megúszott egy büntetést.