SportMatrjoskababa lett Dzsudzsákból A focistának megtetszett, rendelt is magának belőle. 11 Dzsudzsákot nézhet egyszerre.
AktuálisNégy gyerekét adta el, hogy megéljen A Szecsuán tartományban élő kínai asszony állítja, a nyomor kényszerítette rá, hogy eladja négy kisbabáját. Mindössze két legidősebb gyerekét tartotta meg, miután férje képtelen állást találni, ő pedig vaksága miatt nem tud pénzt keresni.
Aktuális15 évig élt egy bizarr tárggyal a fejében Gyermekkora óta egy ceruza rejtőzött egy afgán férfi arcüregében, ám súlyos tünetei ellenére csak most fordult orvoshoz. Ő sem tudja, hogyan került fejébe az íróeszköz.
CelebKificamodott Gubás Gabi könyöke Pechsorozat kíséri a Starfactory című magyar musical bemutatóját. Gubás Gabinak kificamodott a könyöke, a darab másik szereplőjének, Mező Zoltánnak pedig elszakadt az Achilles ina. Mindketten a kórházban kötöttek ki.
Test és lélekMenzakörkép - A legtöbb iskolai menü átlagos A 30–40 évesek emlékeiben még mindig élénk az iskolai menza képe. Amellett, hogy sokaknak voltak ott kedvencei, rossz tapasztalatokat is gyűjtött. Ma már rendszeresen vizsgálják az iskolai konyhákat, ezeket az eredményeket néztük át.
CelebGusztustalan testrészt villantott Madonna - fotóval Az arcán segít a botox és a ráncfelvarrás, az alakját karbantartják a kegyetlen edzések és az állandó fogyókúra, öregasszonyos keze azonban pechére elárulja a fiatalságmániás popsztárt. A kézfejét elcsúfító inak és kidudorodó...
SportAdamo Coulibalynak sem ad csúcsfizetést a Győr Adamo Coulibaly nem olcsójános, csaknem kilencmillió forintot kér havonta. Nem sok esélye van rá, hogy megkapja.
AktuálisVédtelen idős nők nyakából tépték ki a nyakláncot Idős asszonyokat rémisztett halálra és rabolt ki egy rablópáros Zalaegerszegen. Egyikük biztosította a terepet, amíg a másik nyugodtan kirabolhatta a tehetetlen nőket.
AktuálisDöbbenet: naponta halálos mérget nyel, mégis él Egy iraki farmer úgy rákapott a skorpiózabálásra, mint a narkóra. Tizenöt éve falja a gyilkos mérgű állatokat, amelyek csípése ellen már immunis a szervezete.
AktuálisMeglepő módon szabadult meg hájas hasától A fiatal nő szülés után nem tudott megszabadulni a derekára és hasára rakódott zsírpárnáktól, ekkor úgy döntött, kipróbálja azt a módszert, amire a sztárok is esküsznek.