AktuálisHős pónik mentették meg a házaspárt Dühöngő vaddisznó rontott a nőre és férjére, de a póniknak volt annyi lélekjelenléte, hogy elkergessék a vadat.
AktuálisGyerekekkel fogdostatta mellét a szexi jógaoktató A csinos nő 11 és 15 év közötti fiatalokkal tesztelte le új szilikonmelleit, egyiküknek pedig oda is adta magát.
AktuálisFriss: Menekülni próbált a járdán gázoló lány - fotók Járdára hajtva, négy fiatal, 20-25 év közötti nőt gázolt el és több száz méteren keresztül száguldott Volvójával egy fiatal nő a Deák Ferenc téren. A sofőrt egy karó állította meg. A nő megpróbált elmenekülni.
AktuálisVegyen lakást a Barátok közt-ház tövében Fanatikus Berényi és társai rajongóknak ajánljuk a következő válogatást. Megnéztük, hol és mennyiért élhetnek azok, akik a Barátok köztből elhíresült, Kós Károly tér 4. szám alatt álló ház közvetlen közelében kívánnak ezután barátkozni.
AktuálisCsúnyán megszívta a béna rabló – videó A 18 éves fiú úgy döntött, hogy megpróbál kirabolni egy éttermet. Kellemetlen meglepetés érte.
Test és lélekBoros Krisztina: Bálint mellett nincs megállás- interjú „Bálint-napon” lelkesen csúszdázik vagy ugrál az ugrálóvárban Boros Krisztina, aki egyedül neveli négyéves kisfiát. A Házon kívül műsorvezető-riporterének a logisztika jelenti a legnehezebb feladatot a hétköznapokban, de határozottsága...
AktuálisElítélték a tanárt, aki hagyta, hogy igyanak diákjai Kiskorúak veszélyeztetésnek bűntette miatt nem jogerősen egy év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénteken a Kiskunhalasi Járásbíróság egy tanárt.
AktuálisHoltan találták az eltűnt siófoki nőt A 63 éves Csordás Jánosné tavaly decemberben tűnt el. Nem tudni, mi okozhatta a halálát.
AktuálisSaját haját ragasztotta kopasz ellensége fejére A férfi azt állítja, előre megbeszélték a bizarr hajbeültetési procedúrát. Hajbűnözés felső fokon.
AktuálisGombos Edina készen áll a szülésre Bár a második baba csak áprilisban érkezik, Gombos Edina már türelmetlenül várja. Mindent becsomagolt, Alberto is hazaérkezett.