CelebMár megint megamelleivel sokkol a jógaceleb És ettől mindenkinek jobb lesz kicsit. Még akkor is, ha kitolt vele az aktuális özönvíz. Az élet szép, ugye?
AktuálisLifttel az űrbe? Igen, létezhet Szabadalmaztatták az első űrlift terveit. Ha valóban képes lesz az emberiség megépíteni egy ilyen óriási tornyot, akkor gyakorlatilag úgy fel lehetne fedezni az űrt, hogy fizikailag elhagynánk a bolygót.
Aktuális"Egy állat sem élt volna ilyen körülmények között" A pár döbbenetes mocsokban hagyta élni az öt gyermeket, akik még a legalapvetőbb higiéniát sem kapták meg saját otthonukban, miközben folyamatosan éheztek.
AktuálisKilencezer lakásban még mindig nincs áram Kilencezer lakásban – tizenhat helyszínen – továbbra sem kapcsolták vissza az áramot a hétfői vihar és esőzések után. Ennek oka, hogy az érintett, főként fővárosi épületekbe továbbra is ömlik be a víz – közölte az Elmű szóvivője.
AktuálisDurva: 224 gyerek szexelt a bulin Rengeteg óvszert és alkoholt koboztak el a rendőrök, a gyerekeket pedig őrizetbe vették.
CelebFúj: bolhás lett Leonardo DiCaprio Ciki vagy sem, élősködők a vertek tanyát a világsztár szakállában.
CelebA Miss Balaton szépsége volt Irina Sajk fénydublőre Akár a világhírű modell, Irina Sajk is végiglejthetett volna szombat este Balatonfüreden, a Miss Balaton szépségversenyen. A versenyen induló Bertók Fruzsina – aki a 2011 Miss Hungary top 10-be bejutott Bertók Marianna húga – ugyanis a gyönyörű...
AktuálisSzáz éve várja haza szerelmét az erkélyen A budapesti házból egy ábrándozó női alak néz az egyik erkélyről. A Bors utánajárt a szobor legendájának. Az igazság meglepő.
AktuálisMagyarország: Hunok foga, Románia: Luo lova Gondolta volna, hogy a kínaiak a Hunok fogának nevezi Magyarországot? Hinné, hogy náluk csak Halvány fazekasállvány néven hívják Litvániát? Pedig így van...
AktuálisAz igazgatót vádolják a zalai kisfiú halála miatt Foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat Zalaegerszegen az Alsóerdei Szabadidős és Ifjúsági Központot működtető művelődési ház igazgatója ellen, mert tavaly nyáron egy kidőlt sportkapu...