CelebEgyszerűen eltűnt az idősebb Bodnár Attila Mintha bujkálna, úgy eltűnt a Modern Hungária egykori frontembere, miután fia meghalt.
CelebIntenzív osztályra került Fásy Ádám Súlyos komplikációk adódtak Fásy Ádám sérvműtétje után: először a vérnyomása szaladt fel, majd fulladni kezdett, és oxigént adtak neki. Bár az állapota már stabil, az intenzíven ápolják – írja a Blikk.
AktuálisJános: 78 évesen ültettek le nemi erőszak vádjával Nyolcvanéves korára teljesen összeomlott Horváth János élete. Az idős férfit lánya jelentette fel erőszakos nemi közösülésért. Két évet ült előzetesben, mire kiderült: a bíróság ítélete megalapozatlan.
CelebCsobot Adél a TV2 előtt is titkolta terhességét Ennyire gyönyörű, boldog párt ritkán látni. Az már szinte meseszerű, hogy teljesült az álmuk, és fiatalon szülők lehetnek.
VéleményVélemény: Ünneprontók Csobot Adéllal és Istenes Bencével egy ország örül együtt, amióta bejelentették, gyermeket várnak. Azonban néhányan így:
CelebAnyja telefonon hallgatta végig a magyar szépségkirálynő kirablását A volt szépségkirálynőre fényes nappal, az utcán támadtak rá, a tettesek egy szürke Puntóval oldottak kereket.
CelebPszichológus figyelte Lajcsi gyerekeit a beszélőn Újra találkozhatott gyermekeivel Lagzi Lajcsi, aki korábban tiltakozott az ellen, hogy őt így lássák. Előzetese ügyében fellebbeznek.
CelebIlyen fejet vágott Gáspár Győző, mikor megjelent anyja szelleme - fotóval Marika néni saját kézírásával válaszolt a könnyeit nyelő Győzike kérdéseire. Érdemes megnézni.
CelebEgymilliót nyert Demszky Gábor fia Demszky Gábor fia az unokatestvére segítségével nyert a TV2 50 milliós játszma című nyereményjátékában.