VéleményVélemény: Vasgerinc »Ez egy más világ. Ez nem Amerika. Itt nem csak a világ egyik első számú úszójának munkáját elősegítő tudásból és felszerelésből van hiány, hanem korrektségből is.«
AktuálisA fél város nézte az őrjöngő, megcsalt nőt - videó Gyakorlatilag egyetlen pillanat alatt akkora közlekedési káosz alakult ki a magából kikelt nő miatt, mint amekkorát a hétfői havazás okozott Budapesten.
AktuálisSaját feleségét adta el szexrabszolgának A férfi beleegyezett, hogy hónapokon keresztül erőszakolják feleségét, sőt, ő is csatlakozott a megalázó támadásokhoz. Mindezt azért cserébe, hogy Európába juthassanak.
CelebNem adott enni a gyerekeinek Ördög Nóra Ördög Nóra sem maradhatott ki az újévi fogadkozók sorából. A sztármama azt fogadta meg, még egyszer nem fordul elő, hogy ne adjon enni a gyerekeknek, mert elfelejti, hogy éhesek.
CelebSzívdöglesztő: sztriptíztáncos lett VV Zsófi! A popszakmában nem termett neki babér, a vetkőzést azonban magas fokon űzi a fővárosban.
CelebStohl András megint balesetet okozott Az élet a legjobb rendező, s ez jelen esetben nem üres közhely.
CelebNővérruhába csomagolta gigantikus melleit Lévai Adrienn Úgy tűnik, a playmate nyitott egy kis szerepjátékra...
AktuálisCuki: kenguruként él a kétlábú kutya - videó Mellső lábak nélkül született a kutyus - őt azonban ez láthatóan nem zavarja.
AktuálisKemény: kitilthatják az elnökjelöltet Nagy-Britanniából Mostanra telt be a pohár Angliában Trump kijelentései miatt.
CelebDráma! Vége az RTL-es sztárpár szerelmének Az új évet már szingliként kezdem – közölte közösségi oldalán a pár férfi tagja.