SportNévtelen légiósoknak garantál 4,5 milliós fizetést a Fradi Az élvonalbeli Brementől Kleinheisler és Sternberg, a második ligás Düsseldorftól Koch igazolt a Fradiba – Doll és a jó fizetés csábítására.
AktuálisSzmogriadó: a szálló por halálosan veszélyes Ideje mindannyiunknak sokkal komolyabban venni, a szálló por következményei nagyon komoly egészségi károsodást okozhatnak: fulladást, nehézlégzést, asztmát, tüdőbetegségeket, sőt rákot is!
CelebEljegyezték Nox Szilvit Két hónappal kislánya születése után „meggyűrűzték” a gyönyörű énekesnőt. Péter Szabó Szilvi még idén férjhez mehet
CelebElhunyt a Halló, halló! egykori főszereplője Sokunk kedvenc sorozata volt az egy évtizeden át futó brit komédia.
Celeb135 millióra perli a biztosítót Lagzi Lajcsi Szerdán áll bíróság elé Galambos Lajos, a trombitaművész több mint százmilliót követel a biztosítójától egy négy éve leégett magtár miatt.
AktuálisIszlám Állam: 12 éves fiút gyanúsítanak terrorizmussal az osztrákok A gyanú szerint Bécsben élő kiskorú egy szélsőséges vallási oktató miatt radikalizálódott.
CelebDurva vita: mindenhol letiltotta párját Vámos Erika Több ezer kilométer távolságból vesztek össze. A tévés szerint a korkülönbség a baj.