AktuálisHétfőtől teljes vonalon halad a 4-es és a 6-os villamos - körkép a budapesti közlekedési változásokról Már nem kell sokat várni, rövidesen véget érnek a felújítási munkálatok a fővárosban. Az Útfelújítási Programnak köszönhetően számos nagy forgalmú út, köztér és megálló alakul át. A Bors összegyűjtötte, mire lehet számítani szeptemberben.
AktuálisKrétaporral etetik az Óriást Megérett az angliai Dorchesterben lévő Cerne Abbas domboldalán 1694 óta ismert Óriás a kiadós felújításra.
AktuálisLessen be az épülő Puskás stadionba! Szeptember 6-án negyven helyszínen négyszáz programmal várja a látogatókat a második Futball éjszakája elnevezésű rendezvény, amelynek célja, hogy a szurkolók betekintést nyerjenek a futballsport kulisszái mögé, továbbá a játékosok...
AktuálisMegműtötték Szebeni Istvánt Magyarországon a leggyakoribb betegségek közé tartozik a visszér, azonban csak kevesen kezeltetik a problémát.
AktuálisTöbb boltban is csipog az árun felejtett lopásgátló Lopással vádoltak meg egy élelmiszerüzletben egy hölgyet, pedig csak a turkálóban felejtettek el neki szólni, hogy az ott vásárolt pénztárcából ki kell venni a lopásgátló címkét, az jelzett ugyanis be egy másik boltban, ráadásul...
AktuálisNői röplabda Eb - Kigolyóztak minket az olasz edzők? Észtország elleni győzelmével pompásan kezdte szereplését a hazai rendezésű női röplabda Eb-n a magyar válogatott, azóta sorozatban három vereséget szedett öszsze, így messze maradt álmától, a továbbjutást érő négy válogatottól.
AktuálisSportkocsival vitte Kiss Norbi sütizni Krisztofert Jövő hétfőn lesz napra pontosan két éve, hogy működés közben széttört egy 33 méter magas kalapácshinta Várpalotán. A monstrumból kizuhanó Máthé Krisztofer sokáig kómában volt, az orvosok szinte semmi esélyt nem adtak a felépülésére. A...