SportIgor Nicsenko: Ez a meccs nyerhető! Az egykori magyar gólkirály szerint kevés helyzetet hoz a 90 perc, de mivel az FTC egységesebb csapat, lesz okunk az örömre.
CelebSosem békülnek ki? Szűkül a tér Tóth Andi és Szabó Ádám körül Két hónap után is vágni lehet a feszültséget Tóth Andi és Szabó Ádám között. Az egykori szerelmesek továbbra sem kommunikálnak egymással, ami azért kellemetlen, mert már csak négyen vannak a versenyben.
AktuálisTragédia Zalaszentmihályon: Profi horgászok fulladtak meg a faházban Egy rosszul megrakott fatüzelésű kályha okozta három horgász halálát Zalaszentmihályon. K. Géza és imádott fia, Kristóf egyik barátjuktól kapták kölcsön a házat egy kis kikapcsolódásra. Holttestükre a fiatal fiú sokkos barátnője talált rá.
CelebNagy Feró: Esélye sem volt a koronavírusnak A zenész és a felesége mindössze 4-5 napig nyomta betegen az ágyat, de még három héttel a gyógyulása után is hamar kifullad, a szokásosnál gyorsabban fárad. Nemcsak Nagy Feró, a felesége is elkapta a koronavírust.