SportSzalai megtörné végre a rajta ülő Guardiola-átkot Ismét összecsap a Hoffenheim támadója, Szalai Ádám és Pep Guardiola, a Manchester City edzője. A magyar csatár „hihetetlenül jó” szakembernek tartja a katalánt.
AktuálisMegy a vita: a téli vagy a nyári időszámítás maradjon? <p>Az elmúlt napok slágertémája: mi lesz az óraátállítással? Vajon tényleg eltörli az Európai Unió – fejet hajtva az emberek többségének akarata előtt?</p>
AktuálisKisvárosnyi ember lakja a magyar panelmonstrumot A szocializmusban épített, Kínai Nagy Falnak hívott ukrán panelsor 3,7 kilométeres méretét elképzelni is nehéz. Magyar megfelelője az óbudai Faluház, ahol nyugodtan a lábtörlő alá tehetjük a kulcsot.
Aktuális71 nap alatt motorozták körül a Földet A tervezett 100 helyett csupán 71 napra volt szüksége annak a hazai duónak, amelyik körbemotorozta a Földet. Major János és Pribil Sándor Zoltán előtt még egyetlen magyar sem csinálta ezt meg.
AktuálisA káoszban érdekelt Soros György Soros György pénzelte és alapította úgynevezett civil alapítványok, szervezetek, NGO-k miképpen befolyásolják egy-egy ország bel- és külpolitikáját a szabadon választott kormányok ellenében, titokban, törvénytelen eszközökkel és mindig...
AktuálisVisszajöttek az oroszok! Kunmadarason nosztalgiáztak az egykori katonák <p>No, nem maradtak itt. Épp csak nosztalgiázni tértek vissza Kunmadarasra. Az ország legnagyobb katonai repterére, amit második otthonukként szeretnek.</p>
AktuálisA Bors utánajárt - Rettegnünk kell a kanyarótól? <p>Romániában és Szlovákiában is megállíthatatlanul terjed a kanyaró. Itthon kötelező a gyerekeket beoltani a vírus ellen, de sokat ronthatnak az oltásellenes mozgalmak tudatlan tanácsai.</p>