AktuálisHalottnak hazudta Józsefet a testvére Újabb meglepő részletre derült fény a Solton felakasztott juhász ügyében. Hegedűs József húga, Mária ugyanis segélyt kért bátyja temetésére.
AktuálisÉlve eltemette magát, mert nyugalomra vágyott Egy apró lyukba temette magát egy francia férfi, mert csendet és nyugalmat akart. Egy hetet töltött önkéntes eltemetésben, ami alatt olvasott.
CelebDévényi Tibort temették a barátai „Elhunyt Dévényi Tibor, a MÁV Előre SC elnöke” - írták a lapok, és a felületes olvasó könnyen összetéveszthette a nyugalmazott vasúti főtanácsost Tibi bácsival, a Három kívánság legendás műsorvezetőjével.
AktuálisSzerelme temetésén tudta meg szörnyű titkát Abbie Robinsont kettős sokk érte, amikor párja meghalt egy balesetben Manchesterben. Nemcsak a fiú halálát kellett feldolgoznia, hanem azt is, őszintének tartott kedvese titkon megcsalta.
AktuálisNégy halott az M3-ason: Eváért is imádkoztak Eltemették Karácsondon az augusztus 21-én az M3-ason történt baleset négy áldozatát. A tragédiát a szlovák milliárdosnő, Eva V.-R. okozta, aki ittasan száguldott a sztrádán.
AktuálisIlyen is van: hobbiból járnak temetésre Számukra ismeretlen emberek temetésére járnak Kecskeméten a Wojtyla Sorsközösség tagjai. Civil önkéntesként kísérnek utolsó útjukra olyan elhunytakat, akik hozzátartozó nélkül haltak meg.
AktuálisHalottakat gyaláztak a legnagyobb temetkezési vállalatnál Egy újságíró beépült, így derült fény arra, hogy rasszista megjegyzéseket tesznek a meztelen testekre, pornót néznek a halottaskocsiban, és nem öltöztetik fel az elhunytakat, csak melléjük teszik a ruháikat Angliában.
SportHazahozták Kocsis Sándor hamvait Tegnap magyar földre érkeztek labdarúgó Aranycsapatunk 1979-ben, Barcelonában elhunyt tagjának, Kocsis Sándornak a hamvai, melyeket ifjabb Kocsis Sándor, az 1952-es olimpiai bajnok fia hozott haza.
AktuálisHat éve ül gazdája sírjánál a kutya Hat éve nem mozdul gazdája sírjától a hűséges német juhász Argentínában.
AktuálisÚjra vadászik Fiore, az olasz szélhámos? Jóképű, lehengerlő stílusú, temperamentumos olasz csődör. Francesco Fiore a nők álma, ám az álarc mögött egy számító csaló lakozik. A férfi milliókkal verte át a belehabarodott asszonyokat, s most újra szabad.