AktuálisÉletükkel játszanak a tilosban fürdőzők Megjött a kánikula, a nagy melegben egymást érik a tragikus vízi- és halálesetek. Volt, akit örökre megbénított egy rossz mozdulat, mások családjuk mentése közben lelték halálukat.
AktuálisPereskednek a szőrös lábúak Botrány robbant a két évvel ezelőtti torontói G20-as csúccsal kapcsolatban. A tüntetéseken százakat vettek őrizetbe. Most heten pert indítottak. Állítják: azért tartóztatták le őket, mert szőrös volt a lábuk.
AktuálisSeuso-kincs: Három embert öltek meg az ezüsttálakért? Nemcsak a Seuso-kincseket megtaláló Sümegh József, hanem két ismerőse is rejtélyes körülmények között halt meg. A Borsnak nyilatkozó tanú szerint a Polgárdiban élők sokat tudnak, de félnek.
AktuálisTérfigyelőt lopott, nyilván felvette a kamera Béna tolvaj után nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) VIII. kerületi kapitánysága. A rendőrök keresik a férfit, akinek egy józsefvárosi hotel falán működő biztonsági kamera tetszett meg, amit letépte és magával vitt. Persze...
AktuálisKaszinót akart kirabolni egy lúzer - rajta röhög Amerika Pénzre akarta becserélni az ellopott zsetonokat az rabló, aki mindössze egy gázspray-vel fosztott ki egy Las Vegas-i kaszinót.
AktuálisFocizva gyászoltak a rendőrök és a romák A roma holocaust napján barátságos futball meccsen emlékeztek meg a több ezer meggyilkolt roma áldozatról cigányok és rendőrök közösen. A mérkőzést végül az egyenruhát stoplis cipőre és focimezre lecserélő rendőrök nyerték.
AktuálisAzt hitte, elévült már az ügy, ezért mindent bevallott - tévedett Két nemi erőszakot vallott be egy középiskolai tanár. aki most rács mögé került. A rendőrök meglepődtek, mert korábban senki sem sétált be a kapitányságra azért, hogy feladja magát.
AktuálisTöbb embert is elnyelt a víz Elmerült a Dunában egy tizenéves fiatal csütörtök este a XI. kerülethez tartozó Lágymányosi-öbölben. A fiú tiltott helyen fürdött.
AktuálisLúzer: tarka ruhában rabolt, órák múlva elfogták Hogy a 24 éves F. Zsolt a peches vagy az elmegyenge bűnözők táborához tartozik-e, azt mindenki döntse el maga. De azt a rendőrök sem értik, hogy mire számított a férfi, mikor piros mintás selyemingben indult kirabolni egy pénzváltót.
AktuálisRettegve nézték, mikor ugrik le a hatodik emeletről - fotók Bezárkózott a lakásába, nem volt hajlandó beengedni a rendőröket és azzal fenyegetőzött, hogy leugrik a hatodik emeletről egy 41 éves horvát férfi. Sörözéssel beszélték le az öngyilkosságról.