Életükkel játszanak a tilosban fürdőzők

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 04. 20:00
Megjött a kánikula, a nagy melegben egymást érik a tragikus vízi- és halálesetek. Volt, akit örökre megbénított egy rossz mozdulat, mások családjuk mentése közben lelték halálukat.
Bors

Tragikus körülmények között vesztette életét a 16 éves F. Mátyás. A fiú fiatalabb rokonaival ment le a Tisza holtágához fürdeni, amikor a két kicsi fuldokolni kezdett. Matyi a segítségükre sietett, de ő maga odaveszett. Egy 32 éves családapa gyermekét és feleségét elragadta a Szamos. Egyik barátjával együtt a vízbe vetette magát. A gyermeket és a nőt megmentették, ők maguk odavesztek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság jelentése szerint idén április 27-től közel ötven vízbefúlás volt. A fővárosban legutóbb csütörtök este a Kopaszi gátnál eltűnt egy 18 éves fiatalember, a tilosban fürdő fiú holttestét még az éjjel megtalálták a búvárok. Egy 21 éves fiú volt az áldozata a tegnapi napon egy négynapos zenei fesztiválnak. Az ittas fiú a Körös-torokba ugrott és rögtön elmerült. A vízirendőrök hamar kihúzták, egy órán keresztül élesztették újra, de nem sikerült megmenteni.

A szakemberek szerint a fulladások elsődleges oka a pánik.– A szabad vizekben mindig ébernek kell lenni, ugyanis hiába ismerjük az adott „szabad strandot”, bármikor egy olyan helyre léphetünk, ahol hirtelen mélyül a meder. Ekkor sokan pánikba esnek, és ez okozza a vesztüket – véli dr. Fekete Tamás alezredes, a Budapesti Vízirendészet parancsnoka. A legveszélyeztetettebb korosztály a kamaszoké és a fiatal felnőtteké, akik előszeretettel vagánykodnak a tiltott fürdőzőhelyeken. Tegnap találkoztunk is hármukkal az Omszki-tónál: nevetségesnek nevezték a tiltást, és bizonyosak benne, hogy őket nem érheti baj. De láttunk fürdőzőket a Dunában is. – Budapest belterületén nincs kijelölve fürdőhely, azaz minden rész tiltott területnek számít. Mégis sokan próbálnak meg szabad vizekben fürdeni. A legveszélyesebb hely a Margitszigetnél van, amely sajnos pont egy közkedvelt strandrész. Itt igyekszünk többet járőrözni – szögezi le a parancsnok.

Baj persze fürdőhelyen is érheti az embert, ha lezseren veszi a szabályokat: azt például, hogy nem szabad felhevült testtel a vízbe ugrani. Egy Balatonon nyaraló férfi a vízibicikliről ugrott be a tóba, deréktól lefelé megbénult.– Ha szabad vízben fürdünk, ott tegyük, ahol nem tilos, és mindenképpen társasággal menjünk be, de valaki maradjon a parton is, hogy legyen, aki baj esetén segítséget hív. Semmiképpen ne fogyasszunk alkoholt, mert az meggondolatlanná tesz! A jó úszók se bízzák el magukat, hiszen a nyílt víz nem medence, bármikor érhetik meglepetések a fürdőzőt. Sok esetben a jó úszók azt hiszik, képesek a partra érni, míg a rosszabb úszók óvatosabbak, nem mennek be a mély vízbe. Így furcsa módon nekik nagyobb a túlélési esélyük. A jó úszók ugyanis legtöbbször túlbecsülik az erejüket. Mindössze két-három perce van az embernek a cselekvésre baj esetén, utána elveszíti az eszméletét, és ezzel annak az esélye is csökken, hogy kihúzzák.

Nem félnek az ellenőrtől az Omszki-tónál

Az Omszki-tó hétköznap délután is dugig van fürdőzőkkel, annak ellenére, hogy egy tábla már a parkolónál szigorúan jelzi: fürödni tilos és életveszélyes! Ez mindenkit hidegen hagy: családok lubickolnak, idős asszonyok lebegnek gumimatracokon, és fiatalok fröcskölik egymást.

– Nevetséges, miért lenne veszélyes ez a víz? – háborog egy fiatalasszony, aki két lányával és férjével pancsol a tóban. – Kislány koromban itt tanultam meg úszni, a mai napig ide járunk a lányokkal. Levente, Petra és Szabi is csak mosolyog a tiltáson. – Egyáltalán nem veszélyes a víz, még ha hirtelen mélyül is – mondták. – Mi ugyan csak alkalmanként járunk ide, de egyszer láttunk ellenőrzést, akkor sem büntettek.

Büntetés is jár a tiltott fürdésért

A helyszíni bírság ötezer forinttól ötvenezer forintig terjed, ha valakit tiltott helyen kapnak rajta a strandoláson. Ha nem fizet, feljelenti a rendőr, és ebben az esetben akár 150 ezer forintjába is kerülhet a „strandbelépő”.

Tippek a meneküléshez

Ha elvisz a sodrás, ne próbáljunk küzdeni ellene, inkább hagyjuk, hadd sodorjon a folyó. Közben igyekezzünk a part felé oldalazni.

Ha örvénybe kerül, egyszerűen vegyen egy nagy levegőt, és feküdjön fel a tetejére. Várja meg, amíg „kidobja” magából.

Ha felborul a csónakkal, ne próbáljon kiúszni: kapaszkodjon a csónakba, és kiabáljon segítségért.

Ha valaki fuldoklik, nem biztos, hogy az a legjobb, ha  utána ugrik. Inkább dobjon oda egy tárgyat, amelybe kapaszkodni tud, és azonnal hívjon segítséget.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.