AktuálisNem értett a szép szóból a kecskeméti örömlány Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Úgy tűnik, hogy a kecskeméti prosti nem ismeri az ősrégi mondást, s a “kötelességtudat” nagyobb volt benne, mint a rend őreitől való félelem. A történet az őrszobán ért véget.
AktuálisÁmokfutót üldöztek a zsaruk az M1-esen Akciófilmbe illő üldözés után fogtak el a rendőrök egy algériai és tunéziai személyekből álló négytagú bandát az M1-es autópályán. A társaság hajszolását az osztrák zsaruk kezdték meg, a magyarok fejezték be.
AktuálisPintér: szükség van a rendőri jelenlétre Harangozó Tamás szerint a Készenléti Rendőrség gördülő akciói szakmailag erősen megkérdőjelezhetők. Pintér szerint ez nem igaz.
AktuálisSzétverte Szilvia koponyáját férje Egy kézi súlyzó rúddal agyonverte válófélben lévő feleségét J. István, majd bepattant fehér Fordjába és padlógázzal belehajtott egy Volvo nyerges vontatóba. A két halál között 5 perc telt el.
AktuálisKönyörgött a zsaruknak a gyilkos állatorvos: lőjetek le! A feleségét halálra szurkáló dr. L. Norbert pisztollyal fogadta a lakásán a rendőröket, de miután ártalmatlanná tették, már meg akart halni. A hatósági állatorvos csütörtökön 93 késszúrással ölte meg volt élettársát, és sebesítette...
AktuálisKiengedték a csecsemőgyilkos feleségét Több gyermeket is megverhetett az a 20 éves férfi, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott egy 9 hónapos csecsemőt, hogy az belehalt sérüléseibe – írja a beol.hu. A 2 és 7 éves nevelt gyermekein is találtak nyomokat.
AktuálisSaját portáján verték össze a karcagi férfit Saját háza előtt agyabugyáltak el egy karcagi férfit május 23-án késő este – írja a szoljon.hu. Azt nem tudni, hogy min robbant ki a balhé a férfi és három helyi támadója között.
AktuálisKét testvérét mészárolta le a 15 éves fiú Az utah-i fiúra édesanyja bízta rá a négy- és tízéves gyerekeket, amíg másik kettővel elment a városba. A tinédzser megölte a kicsiket, majd elment otthonról. Az indíték egyelőre ismeretlen.
Aktuális3000-szer hívta fel, majd meg akarta ölni a lányt Több ezerszer hívta telefonon a szerelmét, aki korábban szakított vele. Követte, megtámadta, többször bántalmazta, végül egy késsel elindult, hogy megölje. Az ügyészség az emberölés előkészülete mellett aljas indokból elkövetett...
AktuálisPólóbűnözés: borotválkozni kéredzekedett be, de lopott A gyanúsított 2013. május 14-én délelőtt bekérezkedett egy 71 éves nyírteleki asszony házába, majd a nő fiának pólójában távozott. A rendőrség nagy erőkkel megkezdte az ismeretlen tettes felkutatását, és 22-én bilincs is került a férfi kezére.