CelebGázolt a szépségkirálynő: négy halott Egy ötéves kislány és három másik ember vesztette életét, további négy személy pedig kórházba került arról a lovaskocsiról, amibe Diana Dinu szépségkirálynő rohant autójával.
SportTestvérharc után lefejelte a bírót a kapus Somogyban A hazai kapus szerint az ellenfél csapatában futballozó testvére szabálytalanul lőtt gólt, ezért lefejelte a játékvezetőt, aki 3-0-s vendég vezetésnél félbeszakította a Homokszentgyörgy–Csokonyavisonta meccset. A bírót mentő vitte el a pályáról.
AktuálisÁrpád bűnhődik, amiért meg akarták késelni A szerda éjjel történt budapesti támadás elkövetőjét elengedte a rendőrség, ellenben a mentőst, akire késsel támadtak, felelősségre vonják.
AktuálisLászló: Egész életemben kísérteni fog a fiam halála Önmagát vádolja az apa, pedig nem láthatta a sövénysor takarásából a tolató kocsi mögé ugró másfél éves fiát, Zalánt.
AktuálisMár többször feljelentették a doktornőt verő mentőst Kollégái is többször jelezték, hogy valami nem stimmel O. Gáborral. A mentőápoló a földre tepert egy doktornőt a kistarcsai kórházban.
AktuálisHová vitte a mentő a rokonomat? Több száz beteget szállítanak úgy kórházba a mentők, hogy hozzátartozóik csak közvetett módon értesülnek hollétükről, a velük történtekről.
AktuálisDarázs ölt az újszentiváni óvodában Életét vesztette az óvoda építkezésén egy 48 éves, villanyszerelőként dolgozó deszki családapa.
AktuálisTragédia Mekkában, legalább 150 halott – 18+ fotók Idén sem múlik el tömegkatasztrófa nélkül a muzulmánok hagyományos éves zarándoklata. Csütörtökön a Mekka-közeli Minában, emberek tömege taposta agyon egymást.
AktuálisLelépett a menyasszony, hogy életet mentsen Elszaladt a saját esküvői fotózásáról, hogy megmentse egy közelben haldokló férfi életét.
AktuálisHaldokló édesanyjához riasztották a mentőst Agyonverte élettársa a devecseri ápolónőt, D. Mariannt. A haldokló asszonyt mentősként dolgozó fia, Ádám vitte kórházba.