AktuálisMost pedig játszani fogunk - mondta az apa a lányainak, majd az anyjuk után velük is végzett - 18+ “Jobb, ha a mennyországba mennek, mint ha úgy nőnek fel, hogy apu megölte anyut” - indokolta felfoghatatlan tettét a férfi.
AktuálisDurva: ez a pár 17 hónapja még a család elől is titkolja, hogy a gyermekük kisfiú-e vagy kislány A csöppség egyik nagymamája is csak véletlenül tudta meg a baba nemét.
Aktuális15 évig titkolta el kislánya halálát, hogy zsebre tegyen 40 milliót, mégis állítja az anya: nem tett semmi rosszat Egészen bizarr csalási ügy végére került pont a minap.
AktuálisSzívtelen szülők: örökbe fogadtak egy nyolcéves kislányt, majd 22-nek hazudták, hogy magára hagyhassák Megrázó, ugyanakkor rengeteg kérdést felvető ügyben emeltek vádat a minap.
AktuálisRövid, de szívszorító mondatokkal hozta az anyja tudtára a hároméves kislány, hogy a szomszéd férfi megerőszakolta
Aktuális57 év próbálkozás után szülte meg ikreit a 74 éves nő Sosem késő megvalósítani a vágyainkat, álmainkat. Ezt vallja az az Indiában élő 74 éves nő, aki nemrég hozta világra ikreit.