Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

1671-1680 találat megjelenítése a(z) 1914-ből a következő témában:

késelés

Terroristák mészároltak le késekkel 30 embert (18+)

Terroristák mészároltak le késekkel 30 embert (18+)

Vasárnapi hivatalos közlés szerint a hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29, más források szerint 33 ártatlan civil meghalt és 130-an megsebesültek.
Nyakon szúrta vitapartnerét Attila

Nyakon szúrta vitapartnerét Attila

Ismeretlen eszközzel nyakon szúrta egyik helyi ismerősét a 27 éves nyírcsaholyi L. Attila. A férfi egy buliból tartott haza, mikor megtámadta a helybélit. A rendőrség előzetesbe helyezte a szurkálót.
10 év börtönt kapott a bénát hazudó gyilkos

10 év börtönt kapott a bénát hazudó gyilkos

Hihetetlen történettel próbálta megmagyarázni felesége halálát az a sásdi férfi, akit ma 10 év börtönre ítélt a Pécsi Törvényszék, mert tavasszal leszúrta a nőt. Azt mondta, hogy az asszony belefeküdt a késbe, amit ágyban felejtett.
33 szúrással végzett barátnőjével P. Imre

33 szúrással végzett barátnőjével P. Imre

Több mint 30 szúrással végzett 41 éves barátnőjével a 61 éves gyöngyösi P. Imre. A férfi 13 együtt töltött év után végezte ki az asszonyt, majd elmenekült, hogy öngyilkosságot kíséreljen meg. A férfi most arra kérte a bíróságot: enyhítsék büntetését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.