AktuálisFérjén akart bosszút állni, lemészárolta a gyerekeket Brutálisan megkéselte két kisgyerekét egy amerikai asszony, aki tettével férjét akarta büntetni.
AktuálisRács mögött marad a 17 éves késelő Pétert golyóálló mellényben kísérték a bíróságra. Mint tegnap írtuk: bosszútól félnek.
AktuálisElőzetesben vannak Szita Bence feltételezett gyilkosai Meghalt az a 11 éves kisfiú, aki még hétfőn tűnt el egy parkolóból, vélhetően egy ásóval verték agyon. A rendőrség három embert gyanúsít az ügyben.
AktuálisHalálra verte a fiát, mert nem tanulta meg a Koránt A 32 éves Sara Ege addig verte a hétéves fiát, amíg bele nem halt a sérüléseibe. Ezután felgyújtotta a házat, és a gyereket is, hogy eltűntesse a nyomokat. Yaseen egyetlen bűne az volt, hogy tanulás helyett játszani akart a barátaival.
AktuálisFiával csomagolták be a hullát Hiába védekezett azzal, hogy 68 éves osztrák élettársa ittasan bántalmazta, kiderült, hogy az agyonvert férfi egy korty alkoholt nem ivott.
AktuálisSzíven szúrta barátját a 17 éves Péter A nyílt utcán gyilkolta meg barátját a 17 éves B. Péter. A püspökladányi fiatalember háromszor – kétszer szíven– szúrta meg a 18 éves T. P. Józsefet. A vita egy lány miatt tört ki közöttük.
AktuálisKeresik a győri gyilkosság elkövetőjét Egyelőre nem találják a rendőrök az emberöléssel gyanúsított Pár Ferencet. A 39 éves férfi a zsaruk feltételezése szerint meggyilkolt egy 23 éves zalaegerszegi lányt a győri albérletében.
AktuálisDöbbenet: hívei előtt verte agyon a papot Pokolba illő jelenet történt egy texasi baptista imaházban. A köztiszteletben álló Danny Kirk lelkészt egy elektromos gitárral verték agyon hívei előtt. Az egyházközösség tagjai sokkot kaptak.
AktuálisPincében találtak rá az elrabolt kislány holttestére Az indiai származású nagymamát, majd a 10 hónapos unokát is megölte a váltságdíjat követelő családi barát az Egyesült Államokban.
AktuálisAnyja húsával etették meg az 1 éves kislányt Emberi hússal töltött pitét árult egy brazil házaspár és a férfi szeretője. Elismerték a kannibalizmust, sőt azt is, hogy egyik áldozatuk kislányát megetették az anyja húsával.