AktuálisAgyba-főbe szurkálta élettársát a férfi Saját házuk udvarán gyilkolta meg élettársát egy gyulavári férfi. Az asszony a helyszínen meghalt. A férfit a rendőrség letartóztatta.
AktuálisSándor szökésétől tartanak az őrök Kiemelt kockázatot jelent a négy emberrel végző terminátor, Varga Sándor szállítása. Az életfogytig tartó fegyházra ítélt férfit egyelőre hiába várják a szegedi Csillag börtönben, odautaztatását jegelik.
AktuálisEmbert égetett a Ku Klux Klán A parkolóban várakozó nőre a bokrok közül támadtak rá a fehér csuklyások, akik gyúlékony anyaggal lelocsolták a kocsiban ülő fekete nőt, majd meggyújtották. Az égő emberfáklyából ömlő orrfacsaró bűz kilométerekre érződött.
AktuálisElfogták a mórahalmi idős bácsi gyilkosait A Csongrád megyei rendőrök kedden elfogták azt a két férfit, akik megöltek egy 60 éves embert a tanyájában. A két támadónak tippadó a szomszéd volt, aki a kocsmában javasolta a gyanúsítottaknak, hogy rabolják ki az idős embert.
AktuálisHalálra etette csecsemőjét az anya Eltiltották a munkavégzéstől azt a brit nővért, aki megölte kislányát. Az asszony gyakorlatilag megfojtotta a lányát.
AktuálisElborzadtak, amikor kinyitották a csomagtartót A 24 éves Ari Liggett pszichiátriai kezelésben részesült, amely sajnálatos módon nem járt eredménnyel. A fiú kocsijának csomagtartójában ugyanis megtalálták saját anyja feldarabolt holttestét. Az 56 éves Beverly Liggettre a rendőrség...
CelebAdele-t és az újszülöttjét trollok gyalázzák A Twitteren estek neki az énekesnőnek, miután bejelentette, hogy megszületett a kisfia. Volt, aki azt írta megöli a gyerekét.
AktuálisÖnvédelemből szúrt a rokkant férfi Járni nem képes, helyváltoztatásra csak a jobb térdére ereszkedve, csúszva-mászva tudó férfit vádoltak késeléssel. A 68 éves M. György kevés híján megölte az öccse vejét. Most mégis jogerősen felmentette a bíróság.
AktuálisTelefonon adta fel magát a kéjnő gyilkosa Nem tudja, miért és hogyan ölte meg áldozatát B. József, az a 26 esztendős férfi, aki végzett a szexuális szolgáltatásokat nyújtó 23 éves K. Fabiolával.
AktuálisAz orális szex hozta ki a prostivadászból az állatot Megtört a 44-es úti sorozatgyilkos, a nyárlőrinci É. József, aki eddig egyetlen örömlány megtámadását ismerte be. Most bevallotta: ő gyilkolt 2010. október 5-én este, a 44-es főút közelében, egy 18 éves csongrádi prostit vert halálra.