Az orális szex hozta ki a prostivadászból az állatot

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 22. 08:15
Megtört a 44-es úti sorozatgyilkos, a nyárlőrinci É. József, aki eddig egyetlen örömlány megtámadását ismerte be. Most bevallotta: ő gyilkolt 2010. október 5-én este, a 44-es főút közelében, egy 18 éves csongrádi prostit vert halálra.
Munkatársunktól

Lépésről lépésre haladnak előre a sorozatgyilkosság bizonyításával a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei. A szeptember 21-én még csak T. Krisztina brutális megkéselésének gyanújával őrizetbe vett, majd két nap múlva előzetes letartóztatásba helyezett É. József nem bírta a rá nehezedő pszichikai nyomást, és vallott – tudta meg József egyik rokonától a Bors.

Lapunk információi szerint a prostigyilkosságok gyanúsítottja néhány napja beleegyezett a poligráfos vizsgálatba. Ezt ugyanis csak akkor alkalmazhatják az eljárás során, ha hozzájárul a gyanúsított. A vizsgálat igazolta, hogy József gyilkolta meg a 44-es útnál a csongrádi lányt. A 33 éves férfi megtört, és beismerte, hogy orális szex közben agyonütötte a 18 éves örömlányt.

Vallomása egyébként azokat az FBI-os sorozatgyilkossági szakértőket igazolta, akik már több hónappal ezelőtt úgy vélték, hogy összefüggés van a magyarországi prostigyilkosságok között. József ugyanakkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a többi ügyhöz neki semmi köze nincs.

É. József nagybeteg feleségét, Anitát összetörte a hír. Ennek ellenére még mindig bízik abban, hogy egyszer majd visszakapja a párját. A családban mindenkinek azt mondja, hogy megvárja Józsefet, akármennyit is kap végül a bíróságon. Néhány nappal ezelőtt a kecskeméti nyomozási bíró 2013. január 22-ig meghosszabbította a sorozatgyilkosságok gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

Falevelek alá rejtette a holttestet

2010. október 8-án délután egy 18 éves nő holttestét fedezte fel a 44-es főútról leágazó dűlőúton a térdig érő fűben, gazzal, falevelekkel betakarva az autóval a tanyájára tartó házaspár. A nyomozók kiderítették, hogy október 2. és 5. között ölhették meg a csongrádi prostituáltat. Később ezt az időpontot 5-én estére tették. A nőt orális szex közben ölte meg a kuncsaft, agyonverte.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.