AktuálisHelikopterrel keresi eltűnt társait a Himaláján a hegymászó Szerda reggel megérkezett a válasz Szecsuanból, hogy a magyar nagykövetség jegyzékben megfogalmazott kérésének eleget téve, az engedélyek birtokában - a keddi repülést követően - lehetőség nyílt a magyar hegymászó, Mécs László felszállására...
CelebProstituáltnak adta el ötéves kislányát EMBERKERESKEDELEM - Saját ötéves kislányát adta el prostituáltnak egy amerikai nő. Antoinette Nicole Davis múlt kedden jelentette be gyermeke, Shaniya eltűnését.
AktuálisKínai katonák keresik a magyarokat Ígéretet tett rá a kínai hadsereg, hogy minden segítséget megadnak a Kelet-Himalájában eltűnt négy hegymászó felkutatásában – tudta meg a Bors hazánk kínai főkonzuljától. Erőss Zsolt hegymászó szerint azonban kevés a remény.
AktuálisSosem kapják el Farkas Pétert? A szökésben lévő Farkas Péter egyetlen fillért sem költött el abból a kétmillió forintból, amit az Önkormányzati Minisztérium utalt át életjáradékként tavaly novemberi eltűnése óta az olimpiai bajnoknak. Információink szerint az...
AktuálisKivégzésekre utasított Putyin? Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt okolja a rejtélyes eltűnések és gyilkosságok, valamit a korrupció burjánzása miatt Mihail Gorbacsov volt elnök. A Szovjetunió utolsó vezetője kijelentette: nem fél attól, hogy baja esik kemény szavai miatt.
AktuálisOphélie apja: az igazságot akarom! Francis Bretnacher nem zárkózik el attól, hogy ügyvédjein keresztül felvegye a kapcsolatot azzal a titokzatos magyar férfival, aki állítja: tudna a francia családnak segíteni, hogy kiderüljön az igazság Ophélie rejtélyes eltűnéséről....
AktuálisMégis meggyilkolták Ophéliet? Fordulat következhet be Ophélie Bretnacher ügyében: a francia diáklányt lehet, hogy mégis meggyilkolták. Egy különleges szakértelmet igénylő kérdésben vízügyi szakértő kirendelését kezdeményezte a nyomozó hatóság. Közel nyolc hónappal...
AktuálisVilággá ment Berni az érettségi miatt Félt az érettségitől, ezért inkább világgá ment egy 18 éves bodrogkisfaludi lány. U. Bernadett három napig nem adott életjelet magáról, szülei halálra rémültek eltűnése miatt, a meggondolatlan diák tegnap unta meg a kóborlást.
AktuálisNégy magyar utazott az eltűnt gépen Eltűnt az Air France Rio de Janeiróból Párizsba tartó gépe a radarok képernyőiről a brazil partok közelében. A 228 embert szállító Airbusról eltűnése előtt automatikus üzenet érkezett: eszerint a gépen rövidzárlat történt, miután...
AktuálisJókedvûen lett öngyilkos Havaska? Egyre több jel utal arra, hogy meggyilkolták Mester Havaskát. A kaposvári diáklány eltűnése előtt – szemtanúk szerint – rendkívül jókedvű volt, ez pedig nem jellemző azokra, akik fél óra múlva meg akarnak halni. Havaska lemeztelenített...