AktuálisPutriból is költöztek már a Fehér Házba November 6-án, kedden Amerika újra elnököt választ. Barack Obama marad, vagy immár 45. elnökként Mitt Romney lesz a Fehér Ház új lakója, ez most a kérdés.
AktuálisVeszélyes a többiekre az oltás elhagyása Minden második gyermekorvos szembekerült azzal, hogy a szülők ellenérzéssel fogadták az oltás beadását, és egyre kevesebben adatnak be nem kötelezően előírt vakcinát. A szakemberek szerint ez veszélyes irány.
AktuálisTovább pusztít a Sandy hurrikán Valamivel hajnali egy után érte el Amerika partjait a Sandy hurrikán, amely legkevesebb 16 halálos áldozatot követelt eddig és egy New York-i kórház intenzív osztályát is ki kellett üríteni. Több, mint 200 beteget, csecsemőket kellett elköltöztetni...
Test és lélekJobb a szex, ha kolbász helyett répát választ Pár évtizede csak 70–80 éves kor felett jelentkeztek szexuális téren teljesítményproblémák, ma már azonban a harmincas éveik végén járók is találkoznak vele. Ez életmódunkkal, ételeinkkel van összefüggésben, tanácsos ezért odafigyelni ezekre.
CelebZenészcsaládból jött a magyar Lady GaGa Nevelőapja Szécsi Pálnak írt dalszövegeket, a szülei is művészek, mégsem ilyen pályára készült Bokor Marianna. Az egészségügyi laborosból most mégis a magyar Lady GaGa lehet a The Voice-nak köszönhetően.
AktuálisLázár-baleset: arra autózó férje felismerte Tímea kocsiját A szakértők szerint talán SMS-ezett vezetés közben az a szentesi asszony, aki a Lázár Jánost szállító kisbusszal karambolozott. Férje a Borsnak elmondta: bízik az igazságszolgáltatásban.
AktuálisSokkot okozott a 15 éves rejtélyes hulla Egy egészségügyi felügyelő bukkant rá egy több mint 10 évvel ezelőtt elhunyt férfi csontvázára. Egyelőre még nem tudják azonosítani a holttestet.
Aktuális80 kilót nyom fekve a szoci politikusnő Kemény edzőpadra cserélte a parlamenti széket Kárpáti Zsuzsa, aki a napokban remek eredményt ért el fekve nyomásban. Az egykori országgyűlési képviselő megdöbbentő 77,5 kilóval negyedik lett az Európa-bajnokságon.
AktuálisNincs meghittség a tiniszexben Elkeserítően keveset tudnak a szexről a tizenévesek. Egy hazai kutatás szerint többségük úgy véli: a szex nem más, mint maga az aktus, sokak szerint pedig az első együttlét során nem lehet teherbe esni.